Először kérdőívvel, majd DNS mintákkal is megvizsgálják a magyar kerti kistavak élővilágát

Nagy Donát 2021-07-20 07:42:30
A kutatók arra kíváncsiak, hogy a kisebb, mesterséges állóvizek milyen hatással vannak az élővilág természetes változatosságára.

A magyarországi kerti kistavak helyi biodiverzitásra gyakorolt hatását vizsgálják a lakosság bevonásával az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársai. A My Pond - Az én tavam elnevezésű projektben a lakosság bevonásával, többek között DNS-alapú módszerekkel tervezik felmérni a kerti kistavakat - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat hétfőn az MTI-vel.

Első lépésben egy kérdőív kitöltésére kérik a saját kerti tóval rendelkező lakosságot. Azt szeretnék megtudni, hogy milyen sűrűségben találhatók ilyen élőhelyek Magyarországon és mik a legalapvetőbb jellemzőik. Hasonló felméréseken az Egyesült Királyságban korábban kiderült, hogy minden tizedik kertes ház kertjében található egy-egy kistó, amelyek számos őshonos élőlénynek biztosítanak élőhelyet.

A kistavak azonban nemcsak a helyi biodiverzitást növelik, hanem a kerttulajdonosok számára számos egyéb előnnyel is szolgálnak. Így például jelentősen csökkenteni tudják az úgynevezett városi hősziget-hatást, amikor a hő megreked a sűrűn beépített területeken. Ilyen helyeken egy kistó bizonyítottan akár több fokkal is képes csökkenteni a közvetlen környezete hőmérsékletét.

Fotó: Pixabay

Ugyanakkor nemcsak Magyarországon, hanem a környező régióban sem volt még korábban hasonló felmérés, így a kutatók csak találgatni tudnak, hogy mekkora lehet a hasonló hazai élőhelyek száma és a biodiverzitás megőrzésében betöltött szerepük.

A kutatók jövő évi célja, hogy a lakosság segítségével felmérjék ezeknek az élőhelyeknek a biodiverzitását, többek között a legmodernebb DNS-alapú módszerek segítségével és összefüggéseket keressenek az élőhelyek kezelése, sűrűsége, valamint a biodiverzitás megőrzésében betöltött szerepük között.

A kérdőív https://mypond.hu/kerdoiv oldalon érhető el. Segítségükért cserébe a tótulajdonosok kézhez kapják a saját kerti tavaikban élő fajok teljes listáját és a vízkémiai változók - tápanyagok, szennyező anyagok - adatait is, így ők is jobban megismerhetik tavaikat.

A kapott eredmények alapján a kutatók kidolgoznak egy sor egyszerű javaslatot, amelyekből egy "bevált gyakorlat" csomagot is összeállítanak azon kerttulajdonosok számára, akik a lehető leghatékonyabban szeretnének hozzájárulni a vízi élővilág megőrzéséhez.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.