Felmérésekkel és futással kezdte meg a felkészülést az új szezonra az SZKKA

ugytudjuk.hu 2021-07-19 18:14:10
A csapat négy új légiósa is munkába állt.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata hétfőn délután, az Arena Savariában kezdte meg a felkészülést a 2020/2021-es szezonra. Marosán György, a csapat vezetőedzője 16 játékosnak tartotta meg a nyár első edzését, amelyen a csapat új légiósai, Ana Luiza Borba, Katarina Stosics, Aneja Beganovic és Kristina Prkacin is munkába álltak. A hétfői edzésről hiányzott az SZKKA, térdműtéten átesett csapatkapitánya, Lilja Horilszka.

 

Az első tréning még a visszaszokás jegyében zajlott, bemelegítés után felmérésekkel folytatták, majd futással zártak a lányok. A klubhonlap beszámolója szerint kedden újra két edzést tart a szakmai stáb, a reggeli kondi után délután labdás gyakorlást vezényel Marosán György. 

Ahogy korábban már megírtuk, a csapatban jó néhány változás történt a nyáron. A már említett négy légióson kívül az utánpótlásból véglegesen felkerült a felnőtt keretbe Szmolek Apollónia, Forgács Viktória, Christe Dalma és Papp Petra, valamint Szombathelyre igazolt a Pénzügyőr SE csapatától a 18 éves Zsákovics Sára.

 

Távozók is akadnak szép számmal: Orbán Adrienn és Biljana Bandelier visszavonult, Varga Nikolett, Szendrei Barbara, Franka Ramóna, Mayer Szabina és Marija Agbaba nem az SZKKA-ban folytatják pályafutásukat, Wald Kíra pedig kölcsönjátéka után visszatért Siófokra.

Az SZKKA NB I-es kerete a 2020/21-es szezonra:

Kapusok: Balog Judit, Christe Dalma, Katarina Tomasevics

Balszélsők: Csire Fanni, Forgács Viktória, Papp Petra

Jobbszélsők: Ana Luiza Borba, Horváth Anna

Lövők/Irányítók: Biró Dorina, Horváth Petra, Pődör Rebeka, Pődör Blanka, Kristina Prkacin, Katarina Stosics, Szmolek Apollónia, Virág Noémi, Zsákovics Sára

Beállók: Aneja Beganovic, Győri Viktória, Lilja Horilszka

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.