Elrendelték az előzetes kényszergyógykezelését annak a férfinak, aki ollóval szúrt le egy másik beteget a covid-osztályon

Székely Zoárd 2021-07-16 19:13:10
Akár életfogytiglanra is ítélhetik.

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a kínai férfinak, aki márciusban egy fővárosi kórház Covid-osztályán sebészeti ollóval szúrt meg egy nőt, aki később életét vesztette.

A Fővárosi Törvényszék pénteken a szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított férfi ellen a kényszerintézkedést legfeljebb hat hónapra rendelték el.

Hozzátették: a bíróság ezzel egy időben megszüntette a terhelt letartóztatását és elrendelte elmeállapotának - az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) egy hónapig tartó - megfigyelését.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy VI. kerületi kórházban sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt, kínai állampolgárságú férfi. A megszúrt beteg később meghalt.

Meghalt a tanár, akit ollóval szúrtak le a Honvédkórház COVID-osztályán

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. március 13-án szombaton egy lélegeztetőgépen fekvő beteget támadott meg egy őrjöngő férfi a budapesti Honvédkórház intenzív COVID-osztályán. A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra - 2021. április 16-ig - elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak - derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

A gyanúsított kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de a támadó őt is megsebezte a kezén.

A terhelt külföldi állampolgár, személyi körülményei rendezettek, azonban a magyar nyelvet nem ismeri, magyarországi kötődéssel nem rendelkezik. Minderre figyelemmel továbbra is alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén visszatérne az állampolgársága szerinti országba, vagy a hatóságok elől megszökne, illetve elrejtőzne. Ezt a veszélyt erősíti – annak bizonyítottsága esetén – a gyanúsított terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértéke is.

A férfi büntetlen előéletű, azonban cselekményét minden ok nélkül, többek között egy altatásban lévő személy sérelmére követte el, továbbá több ember testi épségét veszélyeztette, magát is megvagdosta, kiszámíthatatlanul viselkedett. Mindezek alapján a bűnismétlés veszélye vele szemben változatlanul fennáll.

A bíróság szerint az elkészült nem végleges igazságügyi elmeorvos szakértői véleményben foglaltak szerint a gyanúsított jelenleg kóros elmeállapotban szenved.

A törvényszéki közlemény ismertette, hogy a gyanúsított cselekménye közfeladatot ellátó személy sérelmére és több személy sérelmére, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének, illetve testi sértés kísérletének megállapítására lehet alkalmas.

Ha bűnösnek találják, 10-től 20 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes kényszergyógykezelését, valamint elmeállapotának megfigyelését, a bíróság ezt - a kommüniké szerint - megalapozottnak találta. A végzés nem végleges.

 

Címlapfotó: Pexels

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.