A Tankcsapda zenéjével pörgeti fel magát az olimpiára a szombathelyi kalapácsvető, Halász Bence

Vágvölgyi Bálint 2021-07-16 06:39:00
A Dobó SE sportolója egyéni csúcsban és éremben bízik.

Halász Bence világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar kalapácsvető, a szombathelyi Dobó SE versenyzője, akit az elmúlt három évben az év atlétájának választottak a Blikk.hu-nak elmondta, hogy jó eredmény elérésben, egyéni csúcsban és éremszerzésben bízik a tokiói olimpián.

– Majd július 19-én utazunk ki akklimatizációs edzőtáborba, a versenyig ott készülünk, mivel csak 48 órával a kalapácsvetés selejtezője előtt költözhetünk be az olimpiai faluba. A kvalifikáció augusztus 2-án, a döntő, ahol nagyon remélem, hogy érdekelt leszek, augusztus 4-én esedékes. Ezt követően ismét két nap áll rendelkezésre a hazautazásra – mondta a lapnak a sportoló. – A Gyulai Memorialon, Székesfehérváron negyedikként végeztem 78,12 méterrel, Tokióban távolságban és helyezésben is szeretnék előrébb lépni. Csodálatos lenne éremmel és egyéni csúccsal, 79,88 m felett zárni, esetleg elérni a 80 métert. A minimum elvárásom, ha aznap úgy érzem, hogy kihoztam magamból a maximumot, akkor elégedett leszek.

Halász Bence azt is elmondta, hogy nincsenek kifejezett kabalái, de különböző módszerei vannak, hogy ráhangolódjon a dobásokra.

– Vannak felpörgető zenéim. A Tankcsapda a nagy kedvencem évek óta, remélem, Tokióban is segítenek ráhangolódni a dobásokra a zenekar számai – mondta Halász.

Reméljük, hogy Tokióban is szerencsét hoznak majd Bencének Lukács Lászlóék számai, mi pedig indítsuk a reggelt a Mennyország touristtal.

Tankcsapda - Mennyország tourist (hivatalos videóklip)

A Tankcsapda 'Tankológia' című albumán található 'Mennyország Tourist' című dal hivatalos klipjeHÁROM ROHADÉK ROCKCSEMPÉSZ - Lévai Balázs dokumentumfilmje DV...

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.