Három brit testvér pont akkor lőtt egy szelfit, amikor beléjük csapott a villám

Fehér Buda 2021-07-15 17:48:54
Rachel, Isobel és Andrew kórházba is kerültek, azóta jobban vannak.

Rachel, Isobel és Andrew Jobson London délnyugati részén bicikliztek, amikor elkapta őket egy vihar hétfőn délután. A testvérek úgy döntöttek, hogy egy fa alatt vészelik át a zuhé, majd az egyikük elő is vett egy telefont, hogy készítsen egy szelfit. Amikor azonban megnyomták a telefon gombját,

pont beléjük csapott egy villám, amit így sikerült egy fotón megörökíteniük.

A villám mind a hármukat eltalálta, a testvéreket ezután egy londoni kórházba szállították, ahol égési sérülésekkel kezelték őket. A testvérek azonban szerencsére nem szenvedtek súlyos sérülést, pár órával a villámcsapás után már haza is mehettek.

 

 

A kép készítője, Isobel, aki nem mellesleg éppen a doktoriján dolgozik, poénból egy mosolygós képet készített. Ezután úgy döntöttek, hogy egy szomorúbb képet is lőnek, hogy megmutassák, eláztak, ekkor érkezett a villám. A telefonnak sikerült elmentenie a képet, így a testvérek pontosan tudják, hogy 17 óra 5 perckor érkezett az égi áldás.

Isobel azt mondja, csak arra emlékszik, hogy megnyomja a gombot, a következő pillanatban pedig már a földön volt. A 23 éves lány azt mondta, először nem hallott semmit, csak egy furcsa búgó hangot, majd észrevette, hogy az egész jobb keze elzsibbadt és meg sem tudja mozdítani. 

A kórházban aztán kiderült, hogy a lánynak a combja és a hasa is megégett, a villám pedig cikázó vonalakat hagyott a testén. Az orvosok elmondták, hogy nem ritka az ilyen égési sérülés, Lichtenberg-féle ábrának hívják ezt a jelenséget.

A testvérekhez az arra járók hívtak mentőt, a családtagjaik a kórházban találkoztak velük. Az orvosok a BBC-nek elmondták, hogy Isobel néhány éve kerékpáros balesetet szenvedett, aminek következtében eltörte a kezét. A lányt meg is kellett műteni, amelynek során egy titán lemezt is beültettek a karjába. A dokik szerint ezt a lemezt találhatta meg az elektromosság.

Rachel, Isobel és Andrew azóta már jobban vannak, az otthonukban lábadoznak. Hétfőn egyébként kemény vihar verte el London térségét, egy nap alatt egy havi csapadékmennyiség zúdult a brit fővárosra, ami áradásokhoz is vezetett.

Szólj hozzá!

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Teljes konszenzus: a rendkívüli közgyűlés elfogadta Győr új rendezési tervének előkészítését

Ez hosszú távon a lakó- és ipari területektől a közlekedésen át a zöldfelületekig a város fejlődésének alapvető szabályait határozza majd meg.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.