120 lakás nő ki a szombathelyi régi Spari pályán

Farkas Bazsi 2021-07-13 06:32:00
A lakópark a Farkas Károly utca irányából lesz bejárható. 

Már tető alatt, felállványozva várja a szombathelyi Farkas Károly utcában az első társasház, hogy külső színezést kapjon. A területen, ami egykor a Spartacus focipálya volt, összesen 6 ehhez hasonló épület készül el.

A legutóbbi júniusi közgyűlésen is téma volt a terület beépítése. A sokáig focipályaként üzemelő ingatlannal kapcsolatban ugyanis sok képviselőnek volt emléke. Ki maga is focizott itt, ki pedig a fiát hordta ide sportolni.

Czeglédy Csaba (független) képviselő azt mondta akkor, hogy a terület beépítésének lehetősége a 2000-es évek elejére nyúlik vissza. Deutsch Tamás, akkori sportminiszter ugyanis mindössze 15 évben határozta meg a terület sportcélú használatát. Ez az idő azóta eltelt, így lehetőség adódott a beépítésére.

2013-ban egyébként már téma volt a hasznosítás. Akkor a pálya azon része kapcsán kellett tárgyalni az elővásárlási jogról, amin a Rezgő étterem jelenleg is üzemel. Már akkor az volt az ellenzéki képviselők félelme, hogy társasházak fognak épülni a pályán.

2019-ben aztán megint tárgyalni kellett a terület sorsáról. A terület magánkézben volt, évek óta a Arborétum Sportcentrum Kft tulajdonolta. A város 2008-ban elővásárlási jogot jegyeztetett be a területre azzal a céllal, hogy ha eladásra kerül, legyen valami kontrollja. 

A cég már 2016-tól kezdve nem üzemeltette sporttelepként a területet. Az INTER-ALP Produkt Kft. jelezte, hogy 65 millió forintért megvásárolná azt. A város pedig nem élt elővásárlási jogával, így a cég vitte is az ingatlant.

Akkor arra jutottak a képviselők, hogy az önkormányzatnak nincsen 65 millió forintja arra, hogy éljenek elővásárlási jogukkal és megvegyék a területet, így lemondtak róla.

Elkezdődött az építkezés. Információink szerint azonban a lakók értetlenül állnak az előtt, hogy miért engednek összesen 120 lakást az eddigi kertvárosi környezetbe. Egyik lakó azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy hiába írt levelet tavaly december 11-én Nemény András (Éljen Szombathely) polgármesternek és ez év április 14-én a városi főépítésznek, választ azóta sem kapott.

Olvasónk azt szerette volna megtudni, hogy hogyan lett a 90 lakásosnak indult beruházásból közben 120 lakásos lakóspark. 

Kerestük a beruházót. A cég illetékese azt mondta, hogy a terület nagysága elég ahhoz, hogy a 6 ház szellősen épüljön fel. Azt is megkérdeztük, hogy volt e előzetes tanulmány arra, hogy a közlekedést mi módon érinti a 120 lakással járó 150-170 autó. A kivitelező szerint a környék utcáinak van akkora átengedési képessége, hogy elbírjon egy ekkora forgalommal. Ráadásul, szerinte a forgalom nem a Barabás Miklós utcára terelődne, a lakóparkot ugyanis a sokkal szélesebb és járhatóbb Farkas Károly utcáról lehet majd megközelíteni. 

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.