Izraelben megkapják a harmadik oltást az immunhiányosak

Fehér Buda 2021-07-11 19:00:02
Vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető adagot.

Izraelben felvehetik a harmadik, emlékeztető oltást azok a betegek, akiknek sérült az immunrendszere, például szervátültetés miatt - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Nicán Horovic egészségügyi miniszter a rádiónak adott interjúban elmondta, hogy egyelőre csak az immunhiányos betegek újraoltását tervezik, de vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető adagot.

Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap a kormány ülésén közölte, hogy sikeres tárgyalásokat folytatott a Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalattal. Előrehozzák augusztus elejére a koronavírus elleni vakcinák következő szállítmányát, így folyamatos maradhat az oltakozás a szavatosságát július végén elvesztő korábbi szállítmány után is. "Mindenkinek jut oltás, fiataloknak és időseknek. Mindenki menjen, és oltassa be magát!" - mondta. "Aki beoltatja magát, az gondoskodik önmagáról és a nagyszüleiről, és lehetővé teszi Izrael számára, hogy továbbra is a régi rendben haladjanak a dolgok, zárlatok nélkül" - tette hozzá Bennett.

Az országos védettség erősítése érdekében, a korábbi változatoknál mintegy negyven százalékkal fertőzőbb delta vírusmutáció feltartóztatására, az utóbbi hetekben tömegesen oltották Izraelben a 12-15 éves korosztályt. Horovic arról számolt be a rádióban, hogy mintegy kétszázezren jelentek meg közülük az oltóhelyeken. A 10 és 20 év közöttieknek 39,7 százaléka már egyszer, és 28,4 százaléka már kétszer kapott a vakcinából az egészségügyi minisztérium napi jelentése szerint. A koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó kabinet előző ülésén elrendelte két tanulmány készítését a fél évvel ezelőtt beadott vakcinák hatékonyságának felmérésére, és ezek eredményei alapján fognak dönteni a harmadik oltás esetleges beadásáról a már kétszer oltottak számára.

A harmadik oltás azért került az érdeklődés homlokterébe, mert a mintegy három hete elkezdődött negyedik, a delta mutáns okozta járványhullámban az új fertőzöttek fele korábban be lett oltva. A védőoltással rendelkezők közül csak nagyon kevés embernél alakultak ki súlyos, kórházi kezelést indokló tünetek. A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 729 178, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 61,61 százaléka. A pandémia megjelenése óta 846 083 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6438-an haltak meg Izraelben.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.