Új légióst igazolt az Egis Körmend

Nagy Donát 2021-07-10 15:17:46
A görög és a francia élvonalban is megfordult korábban, de Magyarországon is jól ismert.

Az Egis Körmend vezetősége megállapodott Wesley Gordonnal – tájékoztat a klub Facebook oldala, írja a BB1.

A 206 centiméter magas, a napokban 27. születésnapját ünneplő center a Colorado Buffaloes színeiben töltötte egyetemi éveit, majd 2017-ben áttette székhelyét Európába. Első állomása az osztrák Fürstenfeld volt, ahol kiváló teljesítményére Sopronban is felfigyeltek, így a 2018/2019-es évadot már a Hűség városában töltötte. Meghatározó szerepkört töltött be az NB I-ben is, az év végén listavezető volt a játékosok között a lepattanók és a blokkolások tekintetében. Sopronban mérkőzésenként 15.9 pontot, 10.3 lepattanót és 2.1 blokkot jegyzett. Pályafutását ezt követően Görögországban folytatta a Rethymno Cretan Kings együttesénél, majd egy rövid franciaországi kitérőt követően a legutóbbi szezont is a görög élvonalban szerepelt az Ermis Agias-nál.

Antonisz Konsztantinidesz gondolatai a játékosról: – Az elmúlt három évet alapul véve jól állt csapatunk a center pozíciót illetően, elég csak Mario Delasra, vagy Travis Taylorra gondolni. Ennek köszönhetően magasra tették a lécet ezek a játékosok. Sajnos pénzügyi korlátaink miatt – bár szerettük volna – de nem tudtuk megtartani Taylort, ugyanakkor célunk volt, hogy olyan centert találjunk, aki felépítésben és tudásban is kiemelkedő a honi mezőnyben. Így esett a választásunk Wesley Gordonra, aki az elmúlt két évben a legmagasabb szinten játszott Európában, hiszen a görög és a francia élvonalban pattogtatott. Ráadásul nem ismeretlen számára a magyar bajnokság sem, hiszen Sopronban kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt ki. A kosaras tudásának, tapasztalatának és felépítésének köszönhetően remekül tudja támogatni csapatát, védekezésben valamint támadásban egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy minőségbeli különbséget jelent az érkezése a palánk alatti teljesítményünkben.

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.