Azt hazudta, hogy beteg, majd megjelent a tévéképernyőn a brit focirajongó

Fehér Buda 2021-07-10 18:54:48
A főnöke nem örült a mutatványnak, azonnal ki is rúgták a nőt.

Nina Farooqi, egy 37 éves brit focirajongó beteget jelentett, hogy ott lehessen az angolok és a dánok megmérettetésén. A nő egészen Londonig utazott a meccsért, miután az egyik barátnője egy sorsoláson két jegyet nyert a meccsre. Nina tudta, hogy már nem tudja előre jelezni a munkahelyén, hogy szabadnapot venne ki, úgyhogy inkább betelefonált, és azt hazudta, megbetegedett.

Nina végül szerencsésen eljutott a meccsre, ahol az angolok le is győzték a dánokat. A nő pechjére azonban ott volt a BBC kamerája is, ami élőben közvetítette, ahogyan Nina a hazai csapatnak szurkol. A felvételeket több másik csatorna is átvette, úgyhogy Nina arcképe az egész világot bejárta.

Innentől már csak idő kérdése volt, hogy a nagyjából 5 másodperces felvétel mikor ér majd el a főnökéhez. Nina azt mondja, a félidőnél már egyfolytában arról kapott üzeneteket, hogy a barátai kiszúrták a nőt a tömegben, sőt, Ausztráliában, és még az Egyesült Államokban is láthatták Nina örömét.

A nő végül egy hajnali vonattal jutott haza, és úgy tervezte, hogy reggel már munkába is áll, ám ekkor jött a telefon, hogy 

Ninát kiszúrta a főnöke a felvételeken, aznap már nem kell munkába mennie.

A nő a Daily Telegraphnak azt mondta, hogy a főnöke a meccsel indokolta azt, hogy kirúgták, de a nő nem is köntörfalazott, elmondta, hogy miért ment inkább a meccsre. Nina azt mondja, kicsit kuszák most az érzelmei, mert egyrészt nagyon jól érezte magát a stadionban, másrészt viszont elveszítette a munkahelyét. A nő egyébként nagy focirajongó, így nem merte kihagyni a meccset.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.