A piaci árnál olcsóbban szerezné meg a kormány a budapesti repteret

Nagy Donát 2021-07-10 12:10:17
Előbb a Gyurcsány-, majd a maradékot az Orbán-kormány adta el, most viszont inkább visszavásárolnák.

A héten ajánlatott tett a Budapest Airportra a magyar kormány, írja a 444 a Bloombergre hivatkozva. A lap információit a kormányzat, és a budapesti repülőteret üzemeltető cég többségi tulajdonosa, az AviAliance sem kommentálta.

A Bloomberg szerint Palkovics Lászlóék a piaci ár alatti összeggel próbálkoztak be.

A hírügynökség szerint az összehasonlítható repterek esetében a piaci ár a járvány előtti bruttó éves eredmény (ebitda) hússzorosa fölött lehet, ami a budapesti repülőtér esetében 2019-ben 38 millió euró (~13 és fél milliárd forint) volt. Ennél mondhattak most be kevesebbet Orbánék.

Azután, hogy tavaly nyáron sikertelenül próbálkozott a vásárlással a NER-közeli üzletember, Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója, a kormány májusban végén állt elő nyilvánosan azzal, hogy újraállamosítaná a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.

Fotó: MTI

Palkovics László erről korábban azt mondta, hogy

a legjobb az lenne, ha az állam nemcsak szabályozóként, a fejlesztési források gazdájaként, stratégiaalkotóként, hanem tulajdonosként dolgozhatna a szolgáltatási színvonal emelésén. Ennek érdekében mi tennénk egy méltányos ajánlatot a reptér megvásárlására. Ha ez ebben a formában nem lehetséges, akkor a Magyar Állam többségi tulajdonát szeretnénk valamilyen módon visszaállítani.

Az innovációs miniszter a "valamilyen módot" nem részletezte.

A cikk szerint a repülőtér 75 százalékát 2005-ben adta hetvenöt évre koncesszióba a Gyurcsány-kormány, a maradék 25 százalékot pedig már az Orbán-kormány adta el.

Szólj hozzá!

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.