Évtizedek alatt felgyülemlett kincsekből nyitottak saját kiállítást a hosszúperesztegi önkéntes tűzoltók

Fehér Buda 2021-07-09 19:18:37
A tárlat részét képezi két, 11 ezer kilométer futott, de még mindig működőképes tűzoltókocsi is.

A hosszúperesztegi önkéntes tűzoltók az évek során rengeteg, a munkájukban hasznos eszközt halmoztak fel a szertárjukban. Néhány felszerelés felett eljárt az idő, az egyesület viszont mindig vigyázott arra, hogy megóvja ezeket a kincseket. Mostanra pedig annyi érték gyűlt össze tűzoltók szertárjában, hogy azok ki is nőtték a helyiséget, így az önkéntes tűzoltók úgy döntöttek, saját kiállítást nyitnak azokból a tárgyakból, amelyekkel régen életeket mentettek.

A kiállításról Dénes Bálinttal, a hosszúperesztegi tűzoltók helyettes parancsnokával beszélgettünk, aki elmondta, hogy a tárlat ezeknek a kincseknek az állagmegóvására is tökéletes. A Vas megyei falucskában több kihasználatlan épületet is találtak, ezek egyikére, egy régi magtárra pályáztak az önkormányzatnál, amelyet végül meg is kaptak. Az épületben aztán több száz tárgyat állítottak ki, köztük két öreg tűzoltókocsit is, amelyek ugyan már átlépték a 11 ezredik kilométerüket, de még mindig működőképes állapotban vannak.

 

A kiállítás részét képezi egy kocsifecskendő is, amelyet fénykorában még lovakkal vontattak, de a látogatók megnézhetnek nagyjából 50, különböző korszakokból származó tűzoltókészüléket is. A tűzoltók azt is bemutatják, hogy az elődeik régen milyen ruhákban küzdöttek a lángok ellen, a helyettes parancsnok elmondta, hogy a kiállítás szervezésekor odafigyeltek arra, hogy a ruhákhoz a megfelelő korabeli sisakok tartozzanak. Bálint azt is elmesélte, hogy a kiállításhoz több cég, és néhány másik tűzoltóegyesület is hozzájárult, így az állományuk folyamatosan gyarapodik.

 

Bálint kérdésünkre elmondta, hogy a számára legkedvesebb műkincs egy olyan tűzoltóutánfutó, amely jelenleg még nem található meg a kiállításon, de már aktívan dolgoznak azon, hogy megérkezzen Hosszúperesztegre a jármű, amit régen csak tűzoltótargoncának hívtak. A helyettes parancsnok elmesélte, hogy a targoncát úgy kell elképzelni, mint egy ponyvás utánfutót, annyi különbséggel, hogy a „ponyva” csónakká alakítható, amivel, ha úgy adódik, nagyobb víztömegeken is keresztül lehet evezni. A tűzoltótargoncákban a csónak mellett tömlőket és egyéb, a tűzoltáshoz szükséges eszközöket tároltak.

Bálint elmondta, hogy a kiállításra már most szép számban érkeznek a látogatók, hetente fogadják az érdeklődőket. Az egykori magtár épületébe kilátogatott már egy sárvári iskoláscsoport, de még egy müncheni hivatásos tűzoltó is, akinek Magyarországon van egy háza. A kiállítás előzetes telefonos egyeztetés után látogatható, de mivel az önkéntes tűzoltók között mindig készenlétben van valaki, így szinte bármikor körbenézhetnek az érdeklődők.

 

A parancsnokhelyettes azt mondja, ugyan a kiállításon már szép számban találhatók tárgyak, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél interaktívabb legyen a tárlat. Jelenleg azokkal a táblákkal foglalkoznak, amelyeket majd a kiállított tárgyak mellett helyeznek el, de már tervben van az is, hogy az egykori magtár tartozó kaszálót egy fás területté alakítsák át. Az ehhez szükséges fásításhoz egy folyamatban lévő pályázatuk eredménye lehet a megoldás.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.