Kikapott a Gyirmóttól a Szombathelyi Haladás

Vágvölgyi Bálint 2021-07-07 14:41:50
Herjeczki szerezte a meccs egyetlen gólját.

A labdarúgó NB I-be frissen feljutott Gyirmót FC Győr szerdán délelőtt a Szombathelyi Haladást fogadta hazai pályán. A győri klubhonlap beszámolója alapján a felkészülési mérkőzést Csertői Aurél csapata nyerte 1-0-ra. A mérkőzés egyetlen gólját Herjeczki szerezte a 9. percben.

A két vezetőedző a mérkőzés után a Gyirmót hivatalos honlapjának nyilatkozott:

Csertői Aurél, Gyirmót FC: „ A mai mérkőzés lényegében a túlélésről szólt, tehát a 40° hőségben nem igazán tudtuk pörgős játékot mutatni, a csapatban 9 játékos végig játszotta ez egy erőnléti edzésnek is megfelelt. Azt gondolom, hogy kihúztuk a végét 1-0-ra. Nem játszottunk jól de hát a körülményeket tekintve azt gondolom, hogy ez az egy pozitívum van, hogy nyertünk.”

Németh Szabolcs, Szombathelyi Haladás: „Azt gondolom, hogy amit edzéseken gyakoroltunk azt a fiuk jól megvalósították. Természetesen a felkészülésből még van hátra négy hét, igazából azt gondolom van időnk kijavítani a hibáinkat de úgy 90% -ban amit szerettünk volna és szeretnék a bajnokságban is játszani azt viszont láttam a csapatomtól”

Gyirmót FC Győr - Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)

Gyirmót FC Győr: Rusák - Major, Ene, Karacs, Zeke - Nagy P., Vass Á., Hajdú - Hasani, Lencse, Herjeczki | Vezetőedző: Csertői Aurél

Szombathelyi Haladás: Verpecz- Tóth D., Mocsi, Németh M., Bosnjak, Doktorics, Holdampf, Szekér, Kiss B., Délczeg, Tóth M., Tedinisinec | Vezetőedző: Németh Szabolcs

Címlapfotó: gyirmotfc.hu

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.