A meleg bosszúpornó is téma volt a mai kormányinfón

Papp László Tamás 2021-07-07 15:52:00
Gulyás Gergely a EP-vita kapcsán tért ki az ügyre. S azt is elmondta: a kormány jelenleg nem akar kötelező oltást.

Változatlan a magyar kormány elkötelezettsége mind az európai közösségi jog, mind a magyar alkotmány, mind a gyermekvédelem iránt 

– jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI szerint a mai sajtótájékoztatón az Európai Parlamentben (EP) a nap folyamán folytatott vitával kapcsolatban.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

    Gulyás Gergely azt is  közölte:

a magyar kormány minden tárgyszerű vitára nyitott, de visszautasítja azt, hogy az EP „meleg bosszúpornó" miatt jogerősen elítélt baloldali képviselőre bízta a magyar gyermekvédelem ügyét.

Elmondta azt is:

a gyermekvédelem ügye a legfontosabb, Brüsszel hiába akarja azt elérni, hogy LMBTQ-aktivistákat engedjen be Magyarország az óvodákba és az iskolákba, erre az ország nem hajlandó.   

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar alaptörvény mellett az unió alapjogi chartája is a szülő kötelezettségévé teszi a gyermekek nevelését.

Oltási akciót indít a kormány, amelynek keretében a háziorvosok akár személyesen is felkeresik azokat a 60 év felettieket, akik még nem olttatták be magukat, mivel ez a korosztály legveszélyeztetettebb 

– mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 Gulyás Gergely közölte:

két napon belül beolthatók azok, akik most kérnek vakcinát. Hozzátéve: a járványnak még nincs vége, a szakértők szerint várható egy negyedik hullám, ami döntően azokat érinti majd, akik nem olttatták be magukat. Kijelentette ugyanakkor, hogy a Magyarországon elérhető mind a hat oltóanyag védettséget nyújt a ma ismert mutációkkal szemben.

A miniszter szerint

a kormány jelenleg nem tervezi, a koronavírus elleni kötelező oltást, de bizonyos foglalkozásoknál például az oktatásban vagy az egészségügyben meg lehetne fontolni a kötelezővé tételt, de a kormány részéről pillanatnyilag nincs ilyen törekvés.

Gulyás hozzátette: az elmúlt napokban olyan betegek hunytak el, akik nem voltak beoltva.

Bejelentési, regisztrációs kötelezettséget vezet be a kormány az építőipari termékek kivitelére, vagyis bizonyos anyagokat csak a bejelentés tudomásul vétele után lehet kivinni az országból

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

    Gulyás Gergely elmondta:

a kivitel engedélyeztetésének bevezetése uniós kötelezettségek miatt csak október 1-jétől lehetséges, a bejelentési kötelezettséget azonban azonnal alkalmazhatja a kormány, az intézkedés az acél- és vastermékekre, a szigetelő anyagokra, a homokra, a kőre, a kavicsra és a sóderre vonatkozik.

Ennek célja, hogy mérsékelje a jelentősen emelkedő építőipari alapanyagárakat, amiről a miniszter azt mondta: annak mértékét a piaci folyamatok nem indokolják

– mondta Gulyás.

A miniszter elismerte, hogy hibázott a civil szervezetek anonim támogatását megtiltó rendeletnél, így az nem felelt meg az uniós előírásoknak. Új jogszabályt hoznak, s ez úgy fog szólni, hogy 500 ezer forintos összeghatárig az adományozó megőrizheti névtelenségét.

– fogalmazott.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.