Magyar nevet kapott minden hazai hangyafaj

Székely Zoárd 2021-07-05 07:43:05
A hangyanév-katalógus jelentőségét a hangyák ökológiai fontossága adja.

Elkészítették az első magyar hangyanév-katalógust az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának (ELKH ÖK) kutatói, ezzel immár a 126 magyarországi hangyafaj mindegyikének lett magyar elnevezése, írta az MTI.

A hangyafélék családja talán a legismertebb, a legtömegesebb és az egyik legnagyobb ökológiai jelentőségű rovarcsoport, ennek ellenére a legtöbb magyarországi fajnak eddig nem volt egyedi és következetes megjelölése a magyar nyelvben.

Fotó: Pixabay

Az ELKH ÖK munkatársai most orvosolták ezt a hiányosságot: a korábban magyarul el nem nevezett fajoknak nevet adtak, továbbá felülvizsgálták és szabadon elérhető katalógus formájában összegezték az összes hazai hangyafaj köznyelvi nevét.

„Aminek nincs neve, az nem is létezik, vagyis nem tudunk róla beszélni. Ez volt a fő indoka a magyar hangyanév-katalógus megalkotásának"

– idézi a közlemény Csősz Sándort, az ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetének kutatóját.

„Mindeddig ugyanis csak a hazai hangyafajok kis részének volt magyar megnevezése, és ezek között is zavar uralkodott. Rendet kellett tehát tenni a hangyafajok elnevezései között, hogy végre magyar nyelven is ökológiai jelentőségéhez méltó szakszerűséggel lehessen értekezni a rovarok e népes családjáról"

– hangsúlyozzák a kutatók.

Csősz Sándor már A földi idegenek címmel két éve megjelent, a hangyák világát bemutató könyve írásakor is tapasztalta annak a szükségességét, hogy minden hazai hangyafajnak legyen egyedi, köznyelvi magyar megnevezése. Ezt az igényt hivatott kielégíteni a nemrég elkészült magyar hangyanév-katalógus.

Fotó: Unsplash

A közlemény szerint a magyar nevek kiválasztásakor fontos szempont volt az egyszerűség, ugyanakkor a tudományos névadás szabályait is figyelembe vették. Az élőlénynek tudományos (latin) megnevezése rendesen két tagból áll: az első tag a faj feletti rendszertani kategóriát, tehát növényeknél a nemzetséget, állatok esetében a nemet azonosítja, míg a második tag nevezi meg a fajt.

Ugyanez jellemző az újonnan megalkotott magyar hangyanevekre is, csakhogy a magyar nyelv sajátosságai miatt fordítva: a bütyköshangyák nemén belül például megszületett a közönséges, illetve a hegyi bütyköshangya név is.

„Tudományos igénnyel alkották meg a magyar hangyanevezéktant, miközben az elsődleges célkitűzésük a használhatóság és az érthetőség volt, ezért még a szavak hangtani jellemzőit is figyelembe vették, hogy a nevek könnyen kimondhatók legyenek"

– emelte ki Csősz Sándor.

A katalógus mind a 126 magyarországi hangyafaj nevét tartalmazza, emellett szerepel benne 238 gyakran említett, de külföldön honos faj új magyar elnevezése is. A kutatók a legkülönfélébb szövegekben igyekeztek felkutatni a hangyafajok valamennyi, magyar nyelven hozzáférhető említését, ha pedig olyan fajt regisztráltak, amelyiknek még nem volt általánosan elfogadott magyar neve, akkor adtak neki.

Fotó: Pixabay

A közlemény szerint hangyanév-katalógus jelentőségét a hangyák ökológiai fontossága adja: a 126 hangyafaj teszi ki a magyar rovarbiomassza harmadát, miközben a többi 27 ezer rovarfaj osztozik a maradék kétharmadon.

„A hangyák minden szárazföldi ökoszisztémában a legtömegesebb rovarcsoportot alkotják, még a trópusi esőerdőben is, ahol a hozzájuk hasonlóan nagy kolóniákban élő termeszek is igen nagy súllyal vannak jelen. Az újonnan elkészült, tudományos igényű regiszter segítségével pedig immár a magyar nyelven belül is elnyerhetik az őket ökológiai súlyuk szerint megillető helyet"

– mutatott rá az ELKH közleménye.

 

Címlapfotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.