Mohamed Aida és Cseh László viszi a magyar zászlót a tokiói olimpia megnyitóján

Székely Zoárd 2021-07-04 13:40:39
Történelmi pillanat lesz.

A tokiói játékok megnyitóján a vívó Mohamed Aida és az úszó Cseh László viszi majd a magyar zászlót, előbbi sportoló a hetedik, utóbbi az ötödik olimpiáján vesz részt. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint

a megnyitók történetében először minden ország 1-1 női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót.

Amíg az olimpiai fogadalomtételen két ifjúsági olimpiai bajnok mondhatta az eskü szövegét – Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő –, addig a MOB sportolói bizottságának javaslatára a zászlóvivőknél két rutinos versenyzőre esett a választás.

Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság

A világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Mohamed Aida elmondta: hatalmas megtiszteltetés, hogy ő lehet az egyik zászlóvivő, és a hír hallatán a könnyeivel küszködött.

„Ez az egyik legnagyobb dolog egy sportoló számára. Felemelő érzés végigsétálni a stadionban, miközben tudjuk, hogy az egész világ ránk figyel. Hat olimpián vettem eddig részt, szinte mindegyik nyitóünnepségen ott voltam. Egy-egy ceremóniát hosszú várakozás előz meg, sok időbe telik, mire eljutunk a vonulásig, de amikor az ember belép a tömött stadionba, az egy olyan katartikus élmény, amely mindenért kárpótol. Az, hogy ezúttal a zászlót is vihetem, számomra felér egy aranyéremmel. Ugyanolyan elszántan és hasonló izgalommal készülök a hetedik olimpiámra is, mint a legelső alkalommal”

– nyilatkozta Mohamed Aida.

A másik zászlóvivő, a négyszeres olimpiai ezüst-, kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlónak viszont át kellett gondolnia a felkérését, ugyanis eddig egyetlen olimpiai megnyitón sem vett részt, mert másnap vagy az azt követő napon mindig versenyeznie kellett már, és „szereplési vágya” sincs.

„Sokat gondolkodtam rajta, átbeszéltem a feleségemmel, és rájöttem, ez egy olyan óriási megtiszteltetés, hogy elfogadom a felkérést. Az olimpiát követően visszavonulok az aktív versenyzéstől, így nagyon szeretnék Tokióban örömmel úszni. Célom, hogy úgy fejezzem be a pályafutásomat, hogy még egyszer utoljára odatettem magamat”

– közölte.

A tokiói olimpia megnyitóját július 23-án rendezik.

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.