Holnaptól a vámmentes távolkeleti csomagokra is kell vámeljárási díjat fizetni

Nagy Donát 2021-06-30 15:47:46
Sok téren változnak a szabályok júliustól.

Az Mfor gyűjtése szerint július első napján lép hatályba Magyarországon az európai uniós zöld útlevél. Az útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz átvehető, elektronikusan pedig az ügyfélkapuból lehet majd kinyomtatni. De az uniós engedéllyel egyelőre nem rendelkező kínai és orosz vakcinák elfogadása egyelőre nem automatikus, a tagállamok közötti megállapodás kérdése marad.

Július 1-jétől életbe lépnek a webáruházakat érintő új áfaszabályok is. Azaz holnaptól megszűnik a 22 euró érték alatti küldemények ÁFA-mentessége, azt ezentúl minden csomagra ki kell fizetni. Emellett az EU-n kívüli csomagokat vámeljárási díj terheli majd még akkor is, ha azok nem érik el a 150 eurós vámhatárt.

Holnaptól a posta megszünteti a napilapok kézbesítését.

A nyugellátással kapcsolatban is lesznek változások. Ilyen többek között, hogy a nyugdíjtörvény eddig úgy rendelkezett, a megállapított nyugellátásról nem lehet lemondani. Július 1-jétől ez módosul, az új előírás szerint a megállapított nyugellátásról – a kivételes nyugellátás kivételével – a megállapító határozat véglegessé válását követő 15. napot követően nem lehet lemondani.

Július 1-től életbe lép az egyszer használatos műanyagokat tiltó rendelet, aminek értelmében több terméket is kivezetnek. Ezek közé tartoznak például a műanyag szívószálak, a fülpiszkálók és a léggömbök pálcikái is.

Szintén júliustól érvényes módosítás, hogy a korábbinál szélesebb termékkörnél lesz kötelező használati útmutató, de az esetek többségében elegendő lesz azt online formában hozzáférhetővé tenni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.