Győr környéki ablakos céget akart átverni egy férfi, dandártábornoknak adta ki magát kedvezményekben reménykedve

Nagy Donát 2021-06-29 11:04:00
Mindent megígért, majd amikor ez sem volt elég, fenyegetőzni kezdett.

Egy Győr környéki ablakos cégtől érkezett a bejelentés a rendőrségre 2021. június 25-én délután arról, hogy feltehetően egy álrendőr próbált az üzletükben vásárolni - írja a rendőrség oldala.

A bejelentő elmondta, hogy alkalmazottként dolgozott aznap, amikor egy férfi bement az irodába, majd egy rendőrséginek látszó igazolványt, valamint egy laminált lapot lengetve jelentős kedvezménnyel szeretett volna nyílászárókat vásárolni.

Szavainak nyomatékosabbá tételé érdekében közölte, hogy bármit el tud intézni a rendőrségen, ha kell, akkor törölteti a gyorshajtásos vagy a megállni, várakozni tilos bírságokat, mivel ő egy rendkívül magas beosztású dandártábornok.

Azt is elmondta, ha nincs a cégnek bírsága, akkor is jár neki a kisebb vételár, hiszen akár olyan hatósági ellenőrzéseket is szervezhet, aminek eredményeképpen bezárathatja a vállalkozást. A férfi ezt követően elment, de kilátásba helyezte visszatérését, illetve abbéli reményét, hogy megértették őt, így olcsóbban juthat a megrendelt áruhoz.

Fotó: Pixabay

Ígéretéhez híven néhány nap múlva, 2021. június 28-án 9 óra 53 perckor ismét bejelentkezett „Antal dandártábornok”, hogy egy aznap megbeszélt időpontban magával vigye a kedvezményes termékeket. Az irodába azonban az adás-vétel közben rendőrök jelentek meg, akik elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a 61 éves andocsi lakost, akinek a birtokában egy nemzetőr igazolványt, és jelvényt találtak. A Győri Rendőrkapitányság nyomozói a férfit kényszerítés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.