Az MSZP és a Párbeszéd is Ungár Pétert támogatja Szombathelyen

Fehér Buda 2021-06-29 10:58:25
Megállapodott egymással az LMP, az MSZP és a Párbeszéd. Összesen 23 jelöltet támogat közösen a három párt.

Nemrég érkezett szerkesztőségünkhöz az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közös közleménye, amelyben bejelentik, a három párt 23 jelöltet támogat közösen az előválasztáson. A közleményt a továbbiakban változtatás nélkül közöljük:

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd célja, hogy szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzon létre. Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy a demokrata választási szövetség előválasztásán minél több olyan jelölt váljon közös képviselőjelöltté és a Fidesz kihívójává, akiknek velünk együtt ez a célja.

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd éppen ezért állított közös miniszterelnök-jelöltet Karácsony Gergely személyében és ezért döntött úgy, hogy közös jelölteket is indít az előválasztáson.

A három párt meggyőződése, hogy a következő jelöltek az előválasztást követően az országgyűlési választáson sikeres kihívói lesznek a Fidesznek: 

  • Bács-Kiskun 02 - Király József
  • Baranya 01 - Mellár Tamás
  • Borsod-Abaúj-Zemplén 02 - Varga László
  • Budapest 04 - Tordai Bence
  • Budapest 07 - Hiszékeny Dezső
  • Budapest 09 - Burány Sándor
  • Budapest 10 - Szabó Tímea
  • Budapest 15 - Kunhalmi Ágnes
  • Budapest 16 - Hiller István
  • Budapest 17 -  Komjáthi Imre
  • Csongrád-Csanád 01 - Szabó Sándor
  • Fejér 01 - Márton Roland
  • Jász-Nagykun-Szolnok 02 - Kertész Ottó
  • Komárom-Esztergom 01 - Gurmai Zita
  • Pest 05 -  Dorosz Dávid
  • Pest 11 - Gér Mihály
  • Tolna 01 - Harangozó Tamás
  • Bács-Kiskun 04 -  Kis-Szeniczey Kálmán
  • Budapest 01 - Csárdi Antal
  • Baranya 02 - Keresztes László Lóránt
  • Pest 06 - Hohn Krisztina
  • Pest 09 -  Schmuck Erzsébet
  • Vas 01 - Ungár Péter

Az LMP-ben, az MSZP-ben és a Párbeszédben egyaránt hiszünk abban, hogy 2022-ben kormányváltásnál többre lesz szükség! Korszakváltás kell, amelyhez a három párt közös támogatásával indult jelöltek győzelme fogja hozzásegíteni Magyarországot.

LMP

MSZP

Párbeszéd

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.