A szén-dioxid-kibocsátás miatt zsugorodik a sztratoszféra

Vágvölgyi Bálint 2021-06-28 15:28:39
400 méterrel vékonyabb, mint az 1980-as években.

A szén-dioxid-kibocsátás miatt zsugorodik a sztratoszféra - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A sztratoszféra, a légkörnek a földfelszíntől számított második rétege 400 méterrel vékonyabb, mint az 1980-as években. Ennek oka elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátása.

Az Environmental Research Letters című tudományos lapban megjelent tanulmányukban a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a sztratoszféra 2080-ig akár további 1,3 kilométernyit zsugorodhat, ha akadálytalanul tovább növekszik az emisszió mértéke. A troposzféra a légkör legalsó szintje, a Föld felszínétől a sztratoszféráig húzódik. A két terület közötti határréteg a tropopauza, mely a sarkvidéki régiók felett mintegy nyolc kilométeres, az Egyenlítőnél 16 kilométeres magasságban helyezkedik el.

A troposzféra az ipari forradalom óta növekvő szén-dioxid-kibocsátás és az ezzel együtt fokozódó üvegházhatás miatt egyre melegebbé vált, és a Föld melegedése miatt kitágult. A 2000-es évek elején állították fel ezen ismeretek alapján az elméletet, mely szerint ezeknek a hatásoknak a következtében az átlagosan 40 kilométer vastag sztratoszférának össze kell húzódnia.

A szakértők Petr Pisoft, a Prágai Egyetem kutatója vezetésével különböző globális meteorológiai adatokat és modelleket összefogó adatokhalmazt vizsgáltak. Ebben bizonyítékot találtak a sztratoszféra jelentős mértékű összehúzódására az elmúlt évtizedekben. Eszerint a sztratoszféra 1980 és 2018 között évtizedenként több mint 100 métert zsugorodott. A modellek alapján a szakértők azt jósolják, hogy 2080-ig további 1,3 kilométert fog zsugorodni ez a réteg, ami 3,7 százalékos csökkenést jelent a sztratoszféra 1980-2018 közötti átlagos vastagságához képest.

A tudósok abból indulnak ki, hogy ez a zsugorodás már az 1980-as években is zajlott és így a csökkenés mértéke jóval nagyobb, mint a megfigyelt 400 méter. Az 1980 előtti időből azonban nincsen elegendő adat ilyen magasságból ennek megítélésére. A zsugorodás hátterében valószínűleg a szén-dioxid-kibocsátásnak a különböző légköri rétegekben eltérő módon jelentkező hatása áll. Míg az üvegházhatású gáz a troposzférában jelentősen hozzájárul a melegedéshez, a sztratoszférában épp ellenkező hatással bír: ott a lehűlést ösztönzi.

A szén-dioxid koncentrációjának növekedéséhez ugyanakkor hozzájárul az ózonréteg elvékonyodása is. A két tényező együttes hatásának következtében a sztratoszféra hőmérséklete az elmúlt három évtizedben három Celsius-fokkal csökkent.

A klímaváltozás indikátorai közé be kellene vonni a sztratoszféra nagyságának változását is - vélik a tudósok. A jelenségnek kézzelfogható következményei is lehetnek: a légköri rétegek eltolódása hatással lehet a műholdak élettartamára és röppályájára, a rádiósugarak kiterjedésére és a globális helymeghatározó rendszerek, például a GPS-eszközök pontosságára - emelték ki a tanulmány szerzői.

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.