Az ólmozott benzin mérgező anyaga még mindig kimutatható London levegőjében

Fehér Buda 2021-06-22 20:00:00
Pedig 20 éve betiltották már.

A húsz éve betiltott ólmozott benzinből származó ólom még mindig kimutatható a brit főváros levegőjében a londoni Imperial College kutatói szerint, akik úgy vélik, hogy az ólmozott üzemanyagok öröksége ráül a világ legtöbb városára, írja az MTI. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban a brit kutatók a levegőben lévő szállópor vegyi és izotópos összetételét összehasonlították a városi talajminták és az utak pormintáinak összetételével. Kimutatták, hogy a London levegőjében lévő ólom 32-43 százaléka eredetileg az ólmozott üzemanyagokból származik.

A londoni levegő ólomszintje két százalék, ez ugyan jóval alacsonyabb, mint amikor csúcsértékeket mértek az 1980-as években, de százszor több a természetes háttérszintnél. A súlyosan mérgező ólom különösen a gyermekekre veszélyes, károsítja agyi fejlődésüket és tanulási képességüket. Az Egyesült Királyságban az 1930-as évektől 1999-ig adtak ólmot a gépkocsik üzemanyagához. A fém lerakódott a városok talajára, különböző felületekre évtizedeken keresztül, és a szelek, a közlekedés, valamint az építkezési munkálatok rendszeresen visszakavarják a levegőbe, így az ólomszint nem csökken tovább - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A kutatók szerint munkájuk azt bizonyítja, hogy betiltásuk után a szennyező anyagok évekig a környezetben maradnak. A betiltott üzemanyagból származó ólmot kimutatták a kínai Sanghaj és a brazíliai Sao Paolo levegőjében is. Az ólommal szennyezett talajt biztonságossá lehet tenni, ha tiszta földdel borítják be, ami például megakadályozza, hogy a gyerekek belélegezzék az ólmot, amikor játszanak. Ezzel a módszerrel csökkentették a gyermekek vérében az ólomszintet New Orleansban - emlékeztetett a brit lap.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.