4,1 százalékra emelte a várható inflációt a Magyar Nemzeti Bank

Fehér Buda 2021-06-22 16:00:00
Ugyanakkor 6,2 százalékra emelkedett a GDP előrejelzés.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megemelte az idei inflációs várakozását 4,1 százalékra, GDP-előrejelzését pedig 6,2 százalékra emelte legfrissebb inflációs jelentésének kedden közölt fő számai szerint, írja az MTI.

A legutóbbi, márciusi Inflációs jelentésben 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és 3,8-3,9 százalékos inflációt vártak 2021-re. A jelentésben a jövő évi számok is változtak, 2022-re 5,5 százalékos gazdasági növekedést várnak a márciusi 5,0-6,0 százalék után, míg az inflációt 3,1 százalékra teszik, a korábbi 2,9-3,0 százalék helyett. 2023-ban változatlanul 3 százalékos infláció mellett 3,5 százalékos gazdasági bővülést vár a jegybank.

Matolcsy György, az MNB elnöke a keddi kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy elindult az alapkamatemelési ciklus, ami addig tart, amíg az infláció fenntartható sávba ereszkedik vissza. A kamatemelések havi ütemezésben követik egymást, a döntést egyhangúan hozták meg - mondta 

Hozzátette: mielőtt hosszan tartó, magas infláció lenne, meghozták azt a döntést, amivel elérik, hogy jövő év elejére az inflácó visszakanyarodjon a fenntartható pályára, a 3 plusz-mínusz egy százalékos sávba. Ezzel a monetáris politika módosítását jelentő döntéssorozat indul. Az első döntés az alapkamatemelési ciklus elindítása - mondta. Ezzel együtt a kamatfolyósó változatlan marad, ugyanakkor az alapkamat lesz újból az irányadó eszköz. Megtartották az egyhetes betétet, a ráta beáll majd az alapkamat szintjére közlése szerint.

Szólj hozzá!

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.