Orbán: Mi vagyunk Európa utolsó szabadságharcosai

Nagy Donát 2021-06-19 18:35:00
Szerinte manapság ugyanúgy küzdenünk kell a szabadságunkért, mint egykoron a szovjetek ellen.

„Az előadásom az Európai Unió jövőjéről fog szólni"

– kezdte Orbán Viktor A magyar függetlenség napja című konferencián tartott beszédét a Telex beszámolója szerint. 

„Az EU-t azért hozták létre, hogy megvédjék a benne lévő országok katonai és gazdasági érdekeit. Azért, hogy ne vesszen el a remény, hogy Európa sorsáról ismét az európaiak dönthessenek. Orbán felidézte a Frankfruter Allgemaine Zeitung egyik idei cikkét, amely szerint csak a németek 45 százaléka mondta azt, hogy szabadon elmondhatja a véleményét, és 44 százaléka az ellenkező véleményen volt. A válaszadók szerint könnyen megégethetik magukat, ha az iszlámról, a hazafiságról, vagy a hazaszeretetről elmondják, amit gondolnak"

– sorolta Orbán.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„Az EU 2008-ban a világ GDP-jének 25 százalékát adta, 2019-ben csak a 18 százalékát. Az unió a világ összes ipari hozzáadott értékének 22 százalékát adta 2008-ban, 2019-ben pedig 15 százalékát. A világ 50 legnagyobb cége között 2001-ben 14 volt európai, ma csak 7. A világ 10 legnagyobb pénzügyi központja között nincs uniós helyszín. Az Európai Unió 30 éve még hétszerannyi szabadalmi bejelentést tett, mint Kína, ma már Kína 14-szer annyi tesz, mint az EU. Az elmúlt 30 évben az USA több mint 30 százalékkal növelte katonai kiadásait. Kína kilencszeresére növelte a saját hadi kiadásait. Az unió ott áll, ahol 30 éve állt. A világ tíz legnagyobb katonai kiadással rendelkező országa között már csak két uniós ország van"

– vélekedett a magyar miniszterelnök.

Orbán szerint „30 évvel ezelőtt a szabadság nem beköszöntött, hanem kivívtuk. A kommunizmus nem megdőlt, hanem megdöntöttük. A berlini fal nem ledőlt, hanem ledöntöttük. A szovjetek nem kimentek, hanem kiszorítottuk őket, ügyesen, vérveszteség nélkül, bátran és ravaszul."

„Megdöntöttük, ledöntöttük, kiszorítottuk és kivívtuk"

– mondta a kormányfő, majd hozzátette:

„Mi most is azok vagyunk, akik voltunk, Európa utolsó szabadságharcosai. Európa története nem megváltozott, hanem mi változtattuk meg."

A beszédből nem maradt el a sorosozás sem, ugyanis Orbán szerint Brüsszel hatalma egy tekintélyes szeletét kiszervezte, és átjátszotta Európán kívülről szervezett és irányított hálózatoknak, elsősorban a Soros-féle hálózatnak, és a mögötte álló amerikai demokrata érdekeknek.

Orbán úgy véli, közös gazdasági siker nélkül az unió szét fog esni, de ennek ellenére Brüsszel manapság „kioktat, fenyeget, kényszerít és büntet, vagyis visszaél a hatalmával, és ezzel szétveri saját magát.”

Szerinte manapság végre nyíltan beszélhetünk a bajokról, mindarról, ami sérti a tagállamok polgárait.

Kaptunk egy lehetőséget, hogy megállítsuk az unió elszovjetesedését, és Brüsszel elmoszkvásodását.

„Mindig is mi voltunk Európa szabadságharcosai. Mi kiharcolták a szabadságot, nyugati barátaink pedig megörökölték. Micsoda különbség!”

– mondta, majd hozzátette:

„Az idők megváltoztak. 30 évvel ezelőtt azt hittük, Európa a jövőnk. Ma már látjuk, mi vagyunk Európa jövője. Merjünk demokraták, és szabadságharcosok lenni Brüsszelben is, mert csak ebből születhet meg az új európai reneszánsz. A jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"

 

Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.