Németh Zsolt: Molnár Miklóst támogatom és közösen fogunk dolgozni a Vas 2-es körzet sikeréér!

Farkas Bazsi 2021-06-18 06:58:00
A sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület beállt Molnár mögé. Erről Németh Zsolt, önkormányzati képviselő beszélt az Ugytudjuknak.

Tegnap adta ki közleményben az Újvilág Néppárt, hogy a Vas 2-es választókerületben, vagyis Észak-Vas megyében a Pro Savaria elnökét, Molnár Miklóst indítják el az előválasztáson. 

A megye egy másik civil vezetőjét, a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnökét, Németh Zsoltot kérdeztük meg arról, hogy mit szól az egyébként sárvári születésű Molnár indulásához.

Felelősségteljes döntés előkészítést és döntést kell hoznunk 2021/2022-ben mert nem kisebb a tét mint maga a rendszerváltás - kezdte Németh az Ugytudjuk.hu-nak.

Egy olyan világban élünk ahol több párti demokráciát hirdetnek, de valójában egypárti, egy állampárti demokrácia működik, ahol láthatjuk, hogy a kommunikáció tekintetében a lentnél is van lentebb.

A szólásszabadság ellenére az állampárt emberei kapnak szinte minden lehetőséget az óriásplakátok a rádiófrekvenciák a különböző média megjelenések kapcsán amely egyébként a közpénzből a magyarokat a “teljes társadalmat” illetné meg.

Tetten érhető a választási manipuláció, a média propaganda eszközként felhasználása, esetenként a gyűlöletkeltés a hazugságok az agymosás és a lejáratások.

Az a döbbenetes, hogy mára odáig jutottunk, hogy Magyarországon hihetetlen mértékű pocskondiázások, képtelenségek és valótlanságok tömkelege jelenik meg,  amely már nem csak szánalmas, hanem unalmas is!

Azt gondolom, ennek mindenképpen gátat kell szabni, amely a rendszerváltáson keresztül lehetséges.

A támogatottság, az elutasítottság és a bizonytalanok megszólítása kérdésköreit vizsgálva nem egyszerűen jelöltek kellenek, hanem a versenyképes személyt kell megtalálni! Vas 2-es körzetben egy civil szervezet vezetője Szombathely volt alpolgármestere Molnár Miklós lehet és lesz a legalkalmasabb jelölt. Vele Sárváron is megváltozik a “néhány ember a markában tartja, tarthatja a várost” effektus és a sárváriak átláthatóan betekinthetnek majd a város ügyeibe többek között például a 19 millió forintos WC és az eltitkolt milliós tescos utalványok szétosztásába is! - zárta szavai Németh. 

Az előválasztással kapcsolatban megkérdeztük Szabó Lajost, az MSZP sárvári szervezetének elnökét, hogy megérdeklődjük, a párt melyik jelöltet támogatja. Szabó elmondta, erről a jövőben fognak dönteni. Azt azonban fontos kiemelni, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a Mindenki Sárvárért Mozgalom adminisztratív tevékenységeit a Híd a Jövőnkért Egyesület koordinálta, a helyi civilszervezetek és pártok a tagjaik tevékenységein keresztül vettek részt a mozgalom munkájában. A Mindenki Sárvárért Mozgalomnak nem lesz jelöltje az előválasztáson, hanem a mozgalom teret ad arra, hogy az ő felületükön mutassák be magukat az előválasztás résztvevői, a mozgalom tagjai, támogatói, szimpatizánsai pedig a saját belátásuk szerint, egyénileg támogatják majd a jelölteket az előválasztások alkalmával. 

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést