Nem a kis halra mentek: a győri és a vasi zsaruk közösen csaptak le egy droghálózat vezetőire

Papp László Tamás 2021-06-18 12:00:58
Több mint száz bontatlan csomagolású és használt mobiltelefon-készüléket, valamint SIM-kártyát is lefoglaltak, de egy plüssmaci is kapott 15 perc hírnevet a bűnjelfotózás során.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának koordinációjában 2020. június 30-án 5 órakor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ, valamint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei közösen, összehangolt akció keretében csaptak le egy győrszentiváni kábítószer-kereskedő hálózat vezető tagjaira, és az alájuk sorolt dílerekre

– írja a police.hu

A csoport tagjai nem voltak ismeretlenek a hatóság előtt - mivel néhány éve közülük többeket gazdasági bűncselekmények miatt eljárás alá vontak - azonban így is közel másfél éves nyomozási munka eredményeként sikerült összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe kerültek a kábítószer-kereskedelmet irányítók és a bűnbanda tagjai

– szól a nyomozati munka eredményeit summázó közlemény.

Bűnjelmaci?

Fotó: Police.hu

A megyei rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a 37 éves V. Csaba, 34 éves V. Lajos, a 30 éves V. Roland, a 24 éves V. Róbert Lucián, a 46 éves V. Róbert és a 74 éves M. Erzsébet győri lakosokat, valamint P. Márk 30 éves nagyszentjánosi, Sz. József 40 éves szombathelyi lakost jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki

– írja a rendőrség.

Fotó: Police.hu

 A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság - az akcióval egyidőben – a fenti bűnözői csoporthoz tartozó drogfogyasztókat fogott el, akikkel szemben kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást.

Az akció során több mint száz bontatlan csomagolású és használt mobiltelefon-készüléket, valamint SIM-kártyát, illetve több száz grammnyi kábítószergyanús anyagot foglaltak le a nyomozók.

A kutatás alkalmával a KR NNI nyomozói egy 77 tőből álló kábítószer-ültetvényre, illetve a termesztéshez szükséges eszközökre és berendezésekre bukkantak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az érintettekkel szemben indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte

– zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.