Újabb pert nyert meg lapunk főszerkesztője Szendrő-Németh Tamás ellen

ugytudjuk.hu 2021-06-16 10:37:42
A döntés nem jogerős, Szendrő fellebbezett, másodfokon folytatódik az eljárás.

Saját szabályszegését vette videóra az önjelölt séi blogger - ez volt az a cikk, ami miatt Szendrő-Németh Tamás két pert is indított a közelmúltban szerkesztőségünkkel szemben. 

Az első perben azt szerette volna elérni, hogy sajtóhelyreigazításban közöljük, hogy ő nem szegett szabályt. Ebben az ügyben végül a Kúria mondta ki, hogy nem kötelezheti lapunkat sajtó helyreigazításra, mivel a cikk egy közéleti témában mondott ki véleményt.

A második per első fokú tárgyalása tegnap ért véget a Veszprémi Járásbíróságon. Szendrő-Németh Tamás ezt azért indította, mert szerinte a cikk szerzője, az Ugytudjuk.hu főszerkesztője megrágalmazta őt akkor, amikor azt írta, hogy szabályt szegett.

Ugyan főszerkesztőnket, Farkas Balázst jogi tanácsokkal ellátta a Czeglédy és társa ügyvédi iroda, a tárgyalóteremben mégis önmagát képviselve látta el saját védelmét Szendrővel szemben. A több órás tárgyalás végén a bíróság felmentette a cikk szerzőjét.

A bírói indoklás szerint a testület álláspontja az volt, hogy Szendrő nem szegett szabályt, amikor behajtott a kiegészítő táblával ellátott “Mindkét oldalról behajtani tilos” tábla jelzése mellett. Ám mivel az újságíró a kellő körültekintéssel, szakértői véleményre alapozva írta meg cikkét, ráadásul az egy közügyben, nagy nyilvánosság előtt zajló közéleti vitában íródott így nincs miért elítélni a szerzőt.

Főszerkesztőnk tudomásul vette az ítéletet, míg a felperes Szendrő-Németh fellebbezést jelentett be.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.