Új edzővel, fiatal próbajátékosokkal kezdte meg a felkészülést a Szombathelyi Haladás

ugytudjuk.hu 2021-06-16 19:30:00
A csapat a Dunaszerdahellyel is játszik edzőmeccset a nyáron.

Mozgalmas heteken van túl a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapata. A 2020/21-es bajnoki szezont a 11. helyen záró csapatnál bejelentették, hogy nem hosszabbítják meg a nyáron lejáró szerződését három erősen szombathelyi kötődésű játékosnak: Jancsó Andrásnak, Németh Máriónak és Schimmer Szabolcsnak.

 

Németh ezután egy interjúban elmondta, a klub részéről azzal indokolták ezt a döntést, hogy a szakmai stábban nem számolnak vele. Ehhez képest Mátyus János (ex)vezetőedző a közösségi oldalán azt írta, Németh a jelenlegi szombathelyi labdarúgás egyik legnagyobb értéke volt és sajnálja, hogy el kell mennie. Azután Mátyust is elküldték a csapattól, helyére Németh Szabolcsot nevezték ki.

A héten visszatért a munkába a Hali, hétfőn és kedden felmérések és tesztek voltak soron, szerdán pedig már az Illés Akadémián vezényelt edzést Németh Szabolcs vezetőedző.

 

A zöld-fehéreknél öt fiatal próbajátékos is megjelent az első edzésen. Együtt edzett a többiekkel a korábban a Haladásban, legutóbb Mezőkövesden szereplő Tóth Máté, valamint a Mol Fehérvár sportigazgatójának fia, a jobb oldali védőként bevethető Kovács Dominik. Visszatért Ajkáról Szekér Ádám, pápai kölcsönjátéka után pedig Illés Bence is. Két fiatal támadó, Horváth Rajmund és Szíjjártó Ármin pedig profi szerződést kapott - olvasható a klubhonlapon.

A Haladás nyári edzőmérkőzéseiben is történt változás, jelenleg ezek tűnnek biztosnak:

  • Június 30. (még nincs pontos időpont és helyszín): ZTE–Haladás vagy Haladás–ZTE.
  • Július 3.: Dunaszerdahelyi AC (szlovák)–Haladás.
  • Július 7.: Gyirmót–Haladás.
  • Július 10.: Haladás–Ajka.
  • Júlis 13.: Haladás–Rapid Wien II.  (osztrák).
  • Július 17., 11.00: Mosonmagyaróvár–Haladás.
  • Július 24.: Haladás–Siófok.

Szólj hozzá!

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.