Nem vicc: jön az Igazságtételi Bizottság, ami 11 év fideszes teljhatalom után fog "elmúltnyolcévezni"

Nagy Donát 2021-06-16 09:46:00
A párhuzamos valóságban élők ismét csorgathatják a nyálukat, hiszen a "balliberális országfosztás" miatt erkölcsi gyóntatószéket állít fel a Fidesz-közeli CÖF.

Egészen elképesztő közleményt tett nyilvánossá a Magyar Nemzet, amelynek minden sora egy igazi "kincs". Vagy inkább párhuzamos valóság. Íme:

Meggyőződésünk szerint itt az ideje annak, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjünk, ezért szellemi honvédőink akaratára megalakítjuk a Civil Igazságtételi Bizottságot – jelentette be az úgynevezett Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke a lap szerint.

Csizmadia László szerint a hazát elárulók – a jogállamiság sajátos, „selymes” felfogása szerint – következmények nélkül úszták meg a rájuk kiszabható súlyos büntetéseket. Ezért fel kell állítani azt a bizonyos erkölcsi gyóntatószéket, amely által elégtételt biztosíthatunk a nemzet polgárainak, valamint azoknak a fiatal választóknak a tisztánlátásához is hozzájárulhatunk, akik 2022-ben a szavazóurnákhoz járulnak.

Fotó: MTI / Varga György

A Civil Igazságtételi Bizottság a Kádár-korszaktól kezdve a rendszerváltáson át egészen napjainkig szeretné bemutatni, hogy az országgyűlési választások előtt és után a szociálliberális kormányzás és hálózata miként herdálta el az állam és az adófizetők vagyonát, rámutatva, hogy eközben egyesek – pártjuk és kormányuk asszisztálásával – hogyan gazdagodtak meg és váltak oligarchává. 

A közlemény azt nem említi, hogy a 2010 utáni kormánytagok és családjaik történelmi, nagyságrendekkel nagyobb gazdagodását, vagy a kínai és orosz gigahiteleket fogják-e vizsgálni.

A "munkához" csatlakozik ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája, Zétényi Zsolt jogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke, Osztie Zoltán, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia plébánosa, Magyar-Zsolnay Attila alkotmányjogász, Wittner Mária ’56-os szabadságharcos és Borvendég Zsuzsa történész.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.