Elrohasztottuk az egykor sokmilliárdot érő MiG-eket, már eladni sem lehet őket

Nagy Donát 2021-06-16 07:52:35
A hadrendből úgy vontuk ki az orosz vadászgépeket, hogy egyszerűen leparkoltunk velük a betonra.

Így múlik el a világ dicsősége: mióta a Gripenek uralják a magyar légteret, az egykor szebb napokat látott, legendás MiG-29-es vadászgépek magányosan árválkodnak a kecskeméti katonai repülőtér betonján – írja a Blikk.

A lap úgy tudja, Irak nemrég 7,5 milliárd forintot adott volna a kecskeméti vadászrepülő-flottáért, még az orosz állam is rábólintott az üzletre, mint a fegyver egykori gyártója. Irak – hogy szándéka komolyságát jelezze – az összeg jó részét letétbe helyezte egy lengyel bankba, ám az üzlet mégis befuccsolt.

A Magyar Honvédség MiG-29 típusú vadászrepülőgépe égi őrjáraton a felhők felett, 2004-ben.

Fotó: MTI / H. Szabó Sándor

Most a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mindössze 2,8 milliárd forintos indulóáron megpróbálta elárverezni a 19 vadászgépet.

Egyetlen licitáló sem akadt rájuk.

Sajnos, a leállítás során nem végezték el a vadászrepülők konzerválását, így azok ma a kukába valók

– vélte Papp Csaba, a Borsodi Általános Gépgyár Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. Ő az az üzletember, aki az orosz állammal kötött szerződése alapján Közép-Európában rendelkezett a MiG-29-esek továbbértékesítési jogaival.

Fotó: Wikipedia

A MiG-ek az államadósság fejében Magyarországra kerültek, az értékük 2,5 milliárd dollár (727,1 milliárd forint) volt. A hajtómű felújítása 4000 üzemóra elérése után lett volna esedékes, de amikor végleg leparkolták őket a betonra, a legtöbbet használt vadászgép is csak 1756 üzemórát repült. De akadt olyan is, ami csupán 156 órát töltött a levegőben.

Azaz az egykoron csúcstechnikának számító vadászgépek még szinte újak voltak, amikor leparkolták és magukra hagyták őket.

Papp Csaba szerint a leállított flotta felújításának költségét az izraeliek – gépenként 6,5 millió dollárért (1,8 milliárd forint) – finanszírozták volna.

De volt szerződésünk Horvátországgal és Izraellel is, illetve tárgyalásban álltunk Lengyelországgal és Szlovákiával. Egy vagyont dobtunk ki az ablakon azzal, hogy a horvátok hiába vártak a vadászgépeinkre, hiszen ők évi több száz millió forintért lízingelték volna őket. Csak a lengyelek kilenc alkalommal kérték, hogy adjuk el nekik a hajtóműveket, de ez az üzlet is meghiúsult. Hogy ennek mi az oka? A politika volt az egyik.

– mondta a lapnak Papp.

Fotó: Wikipedia

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV ZRt.) által üzemeltetett Elektronikus Aukciós Rendszeren 2019. július 16-án 19 repülőgép hajtóművekkel, 20 darab hajtómű és 293 tartozék, rakéták kerültek meghirdetésre kevesebb mint 3 milliárd forint kikiáltási áron, de az árverés érvényes ajánlat hiányában eredménytelenül zárult.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.