A DK jelöltjét támogatja a Jobbik a győri előválasztáson

Pintér Bence 2021-06-16 12:24:03
Jakab Péter Jobbik-elnök posztjában azt írta: a győrieknek is jár a jólét és a szabadság.

A Jobbik is elkötelezte magát a győri egyes körzet előválasztásán: saját jelöltet nem indítanak, ehelyett

a jobboldali párt Jancsó Zita vállalkozót, a DK a jelöltjét támogatja a győri előválasztáson.

„Ha DK-s jelöltet tartunk a legalkalmasabbnak, akkor természetesnek vesszük, hogy támogatjuk. Ahogyan az is természetes, hogy más körzetekben pedig a DK támogatja a Jobbik jelöltjét. Jancsó Zita az a jelölt, akit támogatnunk érdemes – ugyanúgy elkötelezett az összefogásban, mint mi Jobbikosok” – írta posztjában Jakab Péter, a párt elnöke, aki szerint Győrben is változás kell – mind az oktatásban, mind az egészségügyben, mind pedig a közéletben. „A győrieknek is jár a jólét és a szabadság!” – írta.

Az egyes körzet előválasztásán az MSZP-P jelöltjeként Pollreisz Balázs önkormányzati képviselő, az LMP színeiben Jenei Ferenc helyi pártelnök, a DK jelöltjeként Jancsó Zita vállalkozó, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként pedig Urbán Tibor vállakozó indul. A Momentum egyelőre nem jelentett be saját jelöltet, és nem is állt be senki mögé. Az ellenzéki előválasztás győztese lesz Simon Róbert Balázs (Fidesz) fő kihívója 2022-ben.

Szólj hozzá!

Számlagyárat számoltak fel Szombathelyen

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat két férfival és egy nővel szemben.

Számoljuk együtt a fülesbaglyokat!

Tavaly 1300 példányt számoltak össze megyénkben az önkéntesek. 

Az aHang szerint Rogán Antal minisztériuma jogsértő módon hallgat a legutóbbi nemzeti konzultáció milliárdos költségeiről

Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.   

12%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.

Újabb 50 millió forintos támogatás kap a körmendi tanuszoda

A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.

200 ezer forint átlagosan a lakbér Győrben

Ezzel lakhatási szempontból szinte a legdrágább város.

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.