Orbán: A következő 10 év a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz

Székely Zoárd 2021-06-14 15:55:00
Nincs biztonság hadsereg nélkül.

„Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni"

– jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben, a NATO-tagországok egynapos csúcstalálkozójára érkezve hétfőn.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az, hogy a tanácskozás fordulóponttá válik-e, csak a csúcstalálkozó végén dől el, de a szövetségesek kísérletet tesznek erre egy új, 2030-ig szóló stratégiai terv elfogadása révén. Ennek tartalmával Magyarország egyetért – írja az MTI.

Elmondta: a stratégia fő pontja a nemzeti ellenálló képességek megerősítése, e tekintetben Magyarország aktív, legyen szó a világjárvány elleni küzdelemről vagy a migrációval szembeni fellépésről.

„Nekünk van mit mondanunk, és tudunk mit beletenni a közösbe”

– emelte ki a kormányfő.

Fotó: MTI/Fischer Zoltán

Azzal a 2024-ig megvalósítani kívánt vállalással összefüggésben, amely szerint a NATO-tagországok bruttó hazai termékük (GDP) két százalékát a védelmi kiadásokra fordítják, kérdésre válaszolva kiemelte: „akkor állunk jól, ha teljesítjük a vállalásainkat”.

„Mi egy olyan pontján élünk a világnak, ahol hadsereg nélkül nem lehet meglenni, hadsereg nélkül nincs biztonság”

– fogalmazott.

A magyar családok és a magyar nemzet számára a katonai kapacitás, a bevethető katonai erő mindig szükséges lesz. Ennek az építése jó ütemben halad.

„Húsz-harminc évig ezt elhanyagoltuk, de most úgy érzem, e tekintetben is visszatesszük Magyarországot a térképre"

– tette hozzá.

A Kína jelentette kihívásokra irányuló kérdésre válaszolva a kormányfő azt mondta: Magyarország mindenfajta hidegháborút ellenez, és hozzátette, hogy életéből 26 évet hidegháborús körülmények között töltött.

„Higgye el, ez rossz dolog, ne tegyünk ilyet”

– mondta Orbán Viktor.

 

Címlapfotó: MTI/Fischer Zoltán

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.