Közműfelújítás miatt korlátozzák a forgalmat a győri Aradi vértanúk útján

Pintér Bence 2021-06-14 08:56:00
Áthelyezik a szökőkútnál lévő buszmegállót is egy időre.

Közműfelújítások miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Győr belvárosában. A Győr-Szol Zrt. Távhőszolgáltatási Igazgatósága primer távhővezeték-rekonstrukciót végez az Aradi Vértanúk útján, illetve az Árpád út területén. A kivitelezéssel párhuzamosan gázvezeték-rekonstrukció is zajlik az Aradi Vértanuk útja Árpád út – Arany János út közötti szakaszán – írja a GyőrPlusz.

A közműfelújítások miatt az Aradi Vértanúk útján lévő szökőkút melletti buszmegállót ideiglenesen áthelyezik az Aradi Vértanúk útja 21. szám elé június 16-tól július 7-ig. Az Árpád út déli oldalát az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság épülete előtti szakaszon lezárják, emiatt az Árpád úton az Aradi vértanúk útjától keleti irányban, a Teleki László utca felé egyirányú forgalmi rendet vezetnek be. A korlátozás várhatóan június 29-e és augusztus 13-a között lesz érvényben.

Az Aradi Vértanúk útját teljes szélességben lezárják a Szent István út-Aradi Vértanúk útja 20. szám között, az Árpád út-Aradi Vértanúk útja 23. szám között, illetve a Bajcsy-Zslilinszky út – Virágpiac között. A korlátozás várhatóan július 8-a és augusztus 13-a között lesz érvényben. Az Aradi Vértanúk útjának lezárása során az Árpád út egyirányú forgalma (Teleki László utca felé) és a Bajcsy-Zslilinszky utca forgalma biztosítva lesz. Az Aradi Vértanúk útját érintő buszok ez időszakban terelő útvonalon közlekednek, a busszal közlekedők számára ideiglenes buszmegállót alakítanak ki a Szent István út 19-25. szám előtt

A munkát végző közműszolgáltatók a felújítás ideje alatt az arra közlekedők szíves türelmét, megértését kérik – zárja közleményét a Győr-Szol Zrt.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.