Járatsűrítéssel könnyíti meg a fővárosi közlekedést a BKK

Székely Zoárd 2021-06-14 19:10:00
A keddi mérkőzés miatt útlezárásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén.

Járatsűrítésekkel készülnek a kedd esti magyar-portugál meccsre – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A szurkolókat arra kérik, hogy lehetőleg közösségi közlekedéssel, illetve gyalog közelítsék meg a Puskás Arénát, illetve városligeti Szurkolói Zónát.

A Puskás Aréna környezetében 14 órától az alábbi forgalomkorlátozások léptek érvénybe:

A közúti forgalom elől lezárták a

  • a teljes Verseny utcát,
  • a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,
  • a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,
  • az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között,
  • a teljes Istvánmezei utat,
  • az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között.

Az Egressy út és a Stefánia út között a Hungária körúton is számítani kell bizonyos forgalmi sávok időszakos lezárására is

Jó hír, hogy a BKK járatsűrítéssel készült, ennek megfelelően a meccsre elsősorban az M2-es és M4-es metróval érdemes menni, illetve az 1-es villamossal is lehet próbálkozni.

Az aréna a Keleti pályaudvartól és a Puskás Ferenc Stadion megállótól gyalog érhető el.

Fotó: BKK

A forgalomkorlátozások 14 órától változásokra lehet számítani a közösségi közlekedésben is:

  • a Thököly úton közlekedő 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 108E, 110-es, 110E, 112-es, 133E autóbuszjáratok,
  • a Dózsa György úton közlekedő 20E, 30-as, 30A, 230-as autóbuszjáratok, valamint a 72M, a 75-ös és a 79M trolibuszok,
  • ezenkívül a Puskás Ferenc Stadiontól induló 95-ös, 130-as és 195-ös autóbuszok és a 75-ös és a 77-es trolibuszok esetében.

A Hősök tere környékét, a Dózsa György utat, valamint a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt zárják le. Néhány BKK-járat emiatt a szokásostól eltérő útvonalon közlekedhet vagy ideiglenes megállóhelyen állhat meg.

A meccs alatt a stadionnál és környékén nem lesz parkolási lehetőség.

A közterületeken lévő megállókban már nem kötelező szájat és orrot eltakaró maszkot hordani, ellenben a közösségi közlekedés használatakor, valamint a zárt helyiségekben – így a metróállomásokon – változatlanul érvényben van a maszkviselési szabály.

 

 

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.