Pecsételéssel, Guiness-csapolással, kiállítással és koncerttel tér vissza az online térből a Bloomsday

ugytudjuk.hu 2021-06-09 17:59:01
Több megemlékezés is lesz az egyik alapítóra, a nemrég elhunyt Székely Ákosra.

A Bloomsday kezdetben írországi, mára nemzetközivé vált évente megtartott irodalmi ünnep, mely nevét James Joyce, Ulysses című művének egyik főszereplőjéről, Leopold Bloomról kapta. Azon a napon (június 16-án) tartják, amelyen a regény cselekménye játszódik, 1904-ben.

Az első Bloomsday-t dublini irodalmárok kezdeményezésére a fiktív események valós ötvenedik évfordulóján rendezték meg. A Joyce-kultusz az 1980-as évektől öltött egyre nagyobb méreteket, a regény helyszíneit felkereső irodalmi turisták száma ekkortól szaporodott meg. A jubileumi, 2004-es Bloomsday öt hónapos rendezvénysorozattal (ReJoyce 2004) egészült ki.

Magyarországon 1994-től rendeznek Bloom-napot, Szombathelyen: Leopold Bloom édesapja, Virág Rudolf ugyanis Szombathelyről kivándorolt magyar zsidó. Az Iseumon kívül 1997-től a Fő tér 40–41. alatt felavatott Blum-ház szolgál a rendezvények színhelyéül, mely házban egyébként korábban valóban élt egy Blum nevű család is - írja a Wikipedia.

Tavaly a járványhelyzet miatt nagyrészt az online térbe szorultak a Bloomsday programjaira, szerencsére idén visszatérhetünk a rendes kerékvágásba. Mutatjuk a programokat:

BLOOMSDAY 

2021. június 16.

14.00. Megnyitó (Városháza terasz)

Benne:

  • Ír és magyar himnusz (Újvári Tímea és Holdosi Attila)
  • Ulysses részletek angolul és magyarul (Antal D. Csaba és Kelemen Zoltán)
  • Dr. Nemény András polgármester és Ronan Gargan nagykövet köszöntője

14.30. A Szombathelyi Bloom Díj átadása

Minden évben Szombathely polgármestere és Írország Nagykövete személyesen adja át a 2020-ban alapított „Szombathelyi Bloom díjat” az arra érdemeseknek. Így lesz ez idén is!

14.45. Takács Ferenc gondolatai a Joyce-ról és Székely Ákosról

A Magyarországi James Joyce Társaság elnökének „gondolatébresztése” Joyce szellemi örökségéről.

15.00. Pecsételés és „Hommage (Á)kos a Joyce szoborhoz (Városháza-Fő tér)

Speciális pecsételés és emlékezés, porcukorral formált sorok a város Fő terén!

15.15. Feiszt György gondolatai Joyce-ról és Székely Ákosról (Joyce szobor)

A szombathelyi Bloomsday meghatározó személyisége az egyik alapítóra, a nemrég elhunyt Székely Ákosra emlékezik! 

15.30. Az ELTE-SEK vizuális tanszék hallgatóinak szabadtéri kiállítása (Fő tér)

Már többéves hagyomány az ELTE-SEK vizuális tanszék hallgatóinak szabadtéri kiállítása Nagy Csaba koordinálásában.       

15.45. Murális Műhely és Sympozion. - Városgaléria. Batykó Róbert és Szántó István falfestményeinek átadása (Thököly utca és Karinthy utca)

Remélhetőleg Szombathely kulturális életét meghatározó hagyomány indul el az idén Szántó István szombathelyi képzőművész által kitalált Murális Műhely és Sympozion keretében! Helyi és országos hírű képzőművészek az Ulysses 18 fejezetét örökítik meg egy-egy nagyméretű falfestményen! Az első két fejezet, az első két alkotás Batykó Róbert és Szántó István munkája lesz. Majd a tervek szerint minden évben 2-3 alkotással bővül majd ez az új kulturális desztináció, egészen a 18. fejezetig!

16.30. Ünnepélyes Guinness csapolás és fogadás (Broadway Cafe – Kőszegi utca)

„Sörkulturális ír-magyar hagyomány!”

17.00. „Kortárs képzőművészet Szombathelyen Joyce árnyékában” – beszélgetés. Résztvevők: Bordács Andrea esztéta, Kassai Ferenc grafikus (Westwerk Egyesület), Pados Gábor műgyűjtő, galerista, Batykó Róbert és Szántó István alkotók. Moderátor: Salamon Júlia (Broadway Cafe – Kőszegi utca)

Szombathely képzőművészeti életének meghatározó arcai beszélgetnek a múltról, a jelenről és az előttünk álló lehetőségekről.

19.00. Batykó Róbert: „Down to earth” kiállítás (Új Irokéz Galéria – Képtár)

 „A művészet szerepe, úgy általában, szerintem nem sokat változott: tudósítania kell a saját koráról és az alapvető emberi érzelmekről. Valami általánosat kell tudni megfogalmazni a létezésről, akkor is, ha a világ folyamatosan változik körülöttünk.” (Batykó Róbert)
A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, Klimó Károly osztályában végzett 2005-ben. Számos magyar és külföldi ösztöndíjat követően 2011-ben elnyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. Magát festőmérnökként határozza meg. Ennek oka az a speciális eljárás, melyet képei készítéséhez kidolgozott, s a világon egyedülálló. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. Magyarországon az acb Galéria képvisel.
 
20.30. Kugler koncert – Bloomsday After (Zsinagóga Udvar)

A Kugler neve egyelőre keveseknek lehet ismerős – már ha József Attila közismert versét nem számítjuk – de a zenekar tagjaival a magyar félunderground ismerői már biztosan találkoztak korábban, hiszen régi motorosok képviseltetik magukat a ska zenét játszó alakulatban, akikhez legalább féltucat Szombathely környéki csapat köthető a Tizenhéttől a Derkovbois-ig.

Szombathelyi bemutatkozó koncertjüket tartják a Bloomsday-en. A belépés ingyenes és védettségi igazolványhoz kötött!

Címlapfotó: Bonyádi Zoltán / szombathely.hu

Szólj hozzá!

Teljes konszenzus: a rendkívüli közgyűlés elfogadta Győr új rendezési tervének előkészítését

Ez hosszú távon a lakó- és ipari területektől a közlekedésen át a zöldfelületekig a város fejlődésének alapvető szabályait határozza majd meg.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.