Egyetlen szomszédot zavart, el kellett szállítani a lovakat a szombathelyi Skanzenből

Farkas Bazsi 2021-06-07 11:54:00
A múzeumban így több, mint 10 év után szűnik meg a lótartás. A többi állat egyelőre nincsen veszélyben.

Üres karámok - ezt látják most azok, akik a szombathelyi múzeumfalu hátsó része melletti gyalog és kerékpáruton haladnak. Pénteken szállították el innen a lovakat. Az állatok több, mint 10 éve voltak részei a skanzennek. Élettel töltötték meg a létesítményt, hiszen nem csak bemutató jelleggel éltek itt, de rendszeresen lovagolták is őket. A lovász jelenléte is fontos volt a skanzen szempontjából.

- Sajnáljuk, hogy ez történt, hiszen a múzeumfalu így egy olyan emberrel lett szegényebb, aki a létesítmény szempontjából fontos feladatokat látott el. Figyelt a rendre és szemmel tartotta ennek a hatalmas területnek a hátsó részét - mondta az Ugytudjuk.hu-nak Csapláros Andrea, múzeumigazgató.

Fotók: Nagy Donát

A vezetőtől megtudtuk, hogy egyetlen szomszéd volt az, aki nehezményezte a lovak jelenlétét. Arra panaszkodott, hogy a lovak közlekedésével port vernek fel, ezt pedig hozzájuk hordja át a szél. Próbáltak kompromisszumot kötni, talajcserére kértek is árajánlatot, ennek költsége 8 millió forintot tett volna ki.

- A lovász álláspontja az volt, hogy még ha bele is invesztálná ezt az összeget a területbe, akkor sem lett volna garancia arra, hogy a szomszéd véglegesen elégedett lett volna annak eredményével, így végül arra jutott, hogy egy esetleges pereskedést megelőzve inkább elszállíttatja a lovakat - tette hozzá Csapláros.

Az eset felháborította a környéken lakókat, akik a lakóközösség Facebook-csoportjában nem kímélték véleményükkel a lovak elszállítását presszionáló szomszédot. Egyesek azt is tudni vélték, hogy a lovak elszállíttatása csak a kezdet volt és hamarosan egyetlen állat sem marad a skanzenben.

Fotók: Nagy Donát

Erről szó sincs - nyugtatott a múzeumigazgató. Az őshonos állatok bemutatása a múzeum feladatai közé tartoznak, így a többi állat egészen biztosan maradni fog a területen. 

A háztáji állatok trágyája egyébként fontos volt a régi paraszti világban. A padló éves karbantartásánál az utolsó simítást marhatrágyával végezték el, míg a fal esetében ezt lótrágyával végezték el. 

A szombathelyi falumúzeumban az ott tartok lovak trágyájával minden évben elvégezték a házakon ezeket a munkákat. Most az is kérdés lesz, hogy lovak hiányában honnan tudnak majd trágyát szerezni. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.