A világ nagy része helyben adóztatná meg a multikat, Magyarország nem lelkes

Nagy Donát 2021-06-05 16:10:00
Ha létrejön a globális társaságiadó-reform, abból Szombathely és Győr is profitálna, hiszen helyben maradna a multik adója.

A társasági adóztatás globális kiterjedésű reformjának előmozdításáról állapodtak meg Londonban tartott, szombaton véget ért kétnapos értekezletükön a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) pénzügyminiszterei - írja az MTI.

Az egyezség alapján, amelyet a vendéglátó brit pénzügyminiszter, Rishi Sunak történelmi jelentőségűnek minősített, a G7 soros elnöki tisztségét betöltő Egyesült Királyság, valamint az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Németország, Franciaország és Olaszország pénzügyminiszterei egyetértésre jutottak annak az alapelvnek a támogatásában, amely 15 százalékos szinten határozná meg az egyes országok számára célként kitűzött társaságiadó-kulcs minimumát.

Sunak a Hetek megállapodásának fő céljaként azt emelte ki, hogy a vállalatok "a megfelelő helyen fizessék a megfelelő adókat".

A G7-csoport deklarált célja az - és a brit pénzügyminiszter is erre utalt -, hogy a globális tevékenységű vállalatok ott adózzanak, ahol áruikat vagy szolgáltatásaikat forgalmazzák.

Ez szerepel az egyezségről a brit pénzügyminisztérium által szombat délután kiadott részletes ismertetésben is.

Fotó: Pixabay

A nyilatkozat szerint a megállapodás két fő pillérre alapul.

  • Az első pillért jelenti az az elképzelés, amelynek alapján a legnagyobb és legnyereségesebb multinacionális vállalatoknak azokban az országokban is adózniuk kellene, amelyekben ténylegesen tevékenykednek, nemcsak ott, ahol központjuk működik.
    Ez a szabály azokra a globális cégekre vonatkozna, amelyek legalább 10 százalékos nyereségrátával működnek.
    Ezeknek a cégeknek a 10 százalékos haszonkulcs felett megtermelt nyereségük 20 százalékát kellene átcsoportosítaniuk azokba az országokba, amelyekben működnek, és ezt a nyereséghányadot ezekben az országokban kellene adóztatásnak is alávetniük.
  • A megállapodás második pillére az általános társasági adóztatás globális reformjának előmozdítása, és ebbe a kategóriába tartozik a 15 százalékos minimális társaságiadó-cél kijelölése.
    A brit pénzügyminisztérium ismertetése szerint ez elősegíti az egyenlő versenyfeltételek megteremtését és az adóelkerülés felszámolását.

A londoni G7-pénzügyminiszteri értekezleten elért megállapodást a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság (G20) pénzügyminisztereinek és jegybanki kormányzóinak Velencében esedékes júliusi értekezlete elé terjesztik további részletes vitára.

A hetek pénzügyminiszterei megállapodtak abban is, hogy a csoporton belül megfelelő egyeztetés szükséges a globális - elsősorban amerikai központú - online szolgáltató és közösségimédia-cégekre kirótt digitális szolgáltatási adók kérdésében.

Az Egyesült Államok vámszankciókat helyezett kilátásba több európai G7-országgal - köztük az Egyesült Királysággal - szemben ennek az adónak az egyoldalú bevezetése miatt.

A brit pénzügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy London kész visszavonni ezt az adófajtát, amint a szombati megállapodás első pilléréhez tartozó társaságiadó-elemek kérdésében globális megoldás születik.

Rishi Sunak hangsúlyozta, hogy a brit kormány mindig is átmeneti megoldásnak tekintette a globális online cégek nagy-britanniai tevékenységére kivetett digitális szolgáltatási adót.

Magyarország nem kér belőle

Az MTI ugyan nem írja, de a magyar kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetésének ötletét, mivel ez Szijjártó Péter szerint adóemeléshez vezetne - írja a 444. A külügyminiszter azt mondja, hogy az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, az adóemelések útja zsákutca, az adócsökkentések jelentik a legjobb ösztönzőt a munkahelyek létrehozására, és a gazdaság növekedéshez.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.