A Mercedes a Red Bull előtt végzett a bakui időmérőn, de van egy nagyon nevető harmadik

Nagy Donát 2021-06-05 15:32:00
Charles Leclerc indulhat az első helyről a holnapi futamon.

Leclerc pályafutása során kilencedik alkalommal indulhat az élről, idén a legutóbbi, monacói verseny után másodszor.

Második helyről a hétszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) rajtolhat, míg a harmadik helyen a pontversenyben vezető Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője zárt.

Az időmérőt balesetek miatt négyszer is piros zászlóval kellett megállítani: a szűk, utcai pályán összesen öt pilóta törte össze az autóját: Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és Lance Stroll (Aston Martin) az első szakaszban, Daniel Ricciardo (McLaren) a második periódusban ment bele a falba, míg a harmadik szakaszban az utolsó gyors körökön Cunoda Juki (Alpha Tauri) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) ugyanabban a kanyarban fékezte el magát.

Mivel a második és a harmadik felvonásban is a legvégén történt a baleset, azok idő előtt véget értek.

A 51 körös Azeri Nagydíj, az idény hatodik futama vasárnap 14 órakor rajtol.

Fotó: Pixabay

A teljes rajtsorrend:
    ---------------------
    1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
    3. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Lando Norris (brit, McLaren)
    4. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
    5. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    6. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    7. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
    8. sor:
George Russell (brit, Williams)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
    9. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)
    10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.