Úgy fest, Ferenc pápa bojkottálni fogja a NER csúcsvezetőit a budapesti látogatásán

Papp László Tamás 2021-06-04 16:03:22
Legalábbis erről ír egy tengerentúli katolikus lap.

Miközben a szervezők gőzerővel készülnek Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatására, komoly diplomáciai feszültséget okoz a színfalak mögött, hogy a Szentatya – tervei szerint – kihagyja az államfőnél és miniszterelnöknél teendő udvariassági látogatást – értesült vatikáni és magyar egyházi forrásokból a tekintélyes amerikai katolikus lap, a National Catholic Register, írja a Blikk.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén.

A katolikus lap értesülései szerint szándékosan hagyja ki a találkozást Áder János köztársasági elnökkel a Sándor palotában. Mi több, Orbán Viktornál sem tesz látogatást pár száz méterrel arrébb, az 1763-1787 között karmelita kolostorként üzemelő miniszterelnöki kormányirodában.

 A Vatikán el akar kerülni minden politikai jellegű találkozót, és ez politikai feszültségeket generál

– mondta a lapnak egy budapesti forrás.

Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során.

„Valami itt nem stimmel a diplomácia és a protokoll szempontjából”

– vélte Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője is.

A múlt héten még Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is Rómába utazott, hogy egy „elfogadhatóbb” menetrendet próbáljanak meg kieszközölni. A Vatikán azonban kitart amellett, hogy Ferenc pápa nem úgynevezett „államlátogatást” tesz Magyarországon, annak minden hivatalos formulájával, hanem csupán az egyházi eseményre érkezik.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptember 12-én reggel érkezik, részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, majd – alig három órás budapesti tartózkodás után – Pozsonyba utazik.

Ferenc pápa

Fotó: Pixabay

A Szentatyával való találkozóra hiába áhítozó magyar állami vezetők számára fájó pont lehet, hogy Ferenc pápa Szlovákiában két-három napot szándékozik eltölteni. A katolikus újság szerint egyenesen egy „hatalmas pofonnal” ér fel.

A sejtések szerint a pápai döntés háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben.

A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok

„rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát”

bírálta.

Ferenc pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő magyarországi választások miatt látogatását pártpolitikai célokra is igyekezhetnek felhasználni. A magyar kormány a hírek szerint a Szentatya emiatti óvatosságát azzal próbálja enyhíteni, hogy az ellenzéki vezetőkkel való találkozásra is lehetőséget kíván biztosítani.

A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Igaz, mint írják, az sem mindennapos, hogy az egyházfő ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ilyen utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő.

A Blikknek a Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbi választ küldte:

„Miután Ferenc pápa maga bejelentette, hogy Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, Magyarország Kormánya megkezdte az ilyenkor szokásos előkészületeket, hogy mind egyházfői, mind államfői minőségében méltóképpen fogadjuk őt. A program részleteinek kidolgozása még folyamatban van, szeretettel várjuk a pápát Magyarországra.”

- idézi a lap.

Szólj hozzá!

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.