Dobrev Klára bemutatta a DK győri parlamenti képviselőjelöltjét

Papp László Tamás 2021-06-03 19:34:00
Jancsó Zitát indítja a párt az előválasztáson.

Dobrev Klárát jó néhány tucat DK-szimpatizáns várta ma késő délután Győrben a Baross utcai csónakos szobornál. A párt miniszterelnök-jelöltje, a győri 1. választókerület DK-s előválasztási jelöltjeként induló Jancsó Zitát mutatta be.

Fotók: Papp László Tamás

Jancsó elmondta: az ő családja elkötelezett baloldali, mégis sokat habozott, elinduljon-e a választáson. Végül az győzte meg, hogy Dobrev Klára lett a miniszterelnök-jelölt. Jancsó Zita azzal oldotta (vagy épp borzolta) a hangulatot, hogy megemlítette: ha valaki meglátogatja őt Győrben, megemlíti, hogy itt Mészáros Lőrinc utca is van, melyet a Nemzet Gázszerelőjéről neveztek el. Szerinte az a borzasztó, hogy ezt a viccet 10 emberből 9 elhiszi és komolyan veszi, hogy ilyen megtörténhet, holott ezt az utcát 30 éve így hívják, a Dózsa-parasztfelkelés egyik résztvevőjéről nevezték el. 

A híveinek tapsától kísérve a színpadra lépő Dobrev Klára szerint felháborító, hogy 10 éve még meg lehetett élni a nyugdíjból, de ma már nem, s miközben a miniszteri fizetések megduplázódtak, a családi pótlékot nem emelik.

Fotók: Papp László Tamás


- Miközben a hatalmon lévőknek van pénze magán egészségügyre, magániskolára, magánjachtra....de Győrben ezt nem is mondom, mert elpirulok - tette hozzá derültséget keltve. 

A DK kormányfő jelöltje 150 ezer forint egyszeri juttatást adna a nyugdíjasoknak. Ez olyan 300-350 milliárd forint, ami a köztévé 117 milliárdos támogatásából (amiből arra is telik, hogy a köztévé folyton az ő nyomában legyen) és a 70 milliárdos vadászati kiállításból, valamint abból, ha Rogán Antalnak kevesebb pénzt adnának, már nagyrészt meg is lenne. 

Fotók: Papp László Tamás

- A kormány 2000 milliárd forintot költ el feleslegesen sportcsarnokokra, templomokra és kastélyokra, illetve egyéb kiadásokra - mondta.

Hogy aztán a hallgatóság kérdéseire válaszolva szelfizzen a rajongókkal

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.