II. Erzsébet rögtön kettő munkaszüneti nappal ünnepli az uralkodásának hetvenedik évfordulóját

Fehér Buda 2021-06-02 20:02:25
Az uralkodó 1952-ben került a trónra, jövőre ünnepli a hetvenedik évét.

Nagyot ünnepelnek jövőre a britek, II. Erzsébet ugyanis egy sor ünnepséggel készül az uralkodásának hetvenedik évfordulójára, írja a Metro. Az ünnepségből nem csak a királyi család tagjai veszik ki a részüket,a királynő elintézte, hogy a britek kettő munkaszüneti napot is kapjanak az ünnepség hétvégéjén.

Az ünnepséget egy csütörtöki napon a brit zászlós díszszemlével fog elstartolni, amelyet a koronavírus járvány miatt már kétszer is el kellett halasztani. Ezután pénteken az angolok hálaadásával folytatódik majd. Az ezt követő szombaton a királynő kilátogat majd a családjával  egy lófutamra, majd este platina partit tartanak a Buckingham-palotában, ahol állítólag világhírű sztárok is fellépnek majd. A királynő ezen felül mindenkinek azt ajánlja, hogy az ünnepség negyedik napját a családjaikkal töltsék, ha tehetik, akkor üljenek egy asztal köré. 

Fotó: The Royal Family

Ha ez még nem lenne elég, a nagy hétvégén még egy tehetségversenyt is tartanak majd Londonban, ahova a Nemzetközösség minden egyes országából, nagyjából 5 ezer előadóművész fog érkezni. A Nemzetközösség fővárosaiban, a Brit-szigeteken és az ország tengerentúli területein máglyákat gyújtanak a királynő tiszteletére. Emellett a britek több olyan rendezvénnyel is készülnek, amelyek során visszaemlékeznek II. Erzsébet uralkodásának legmeghatározóbb pillanatára.

Habár a királynő eredetileg február hatodikán foglalta el a trónt, az ünnepségeket csak később, június másodika és ötödike között tartják majd, hogy a britek már jó időben ünnepelhessenek. A Buckingham-palota éppen ezért ma, pontosan egy évvel az ünnepségek startja előtt jelentette be a hivatalos menetrendet, habár a készülődések már javában zajlanak.

II. Erzsébet lesz az első brit uralkodó, aki megünnepelheti a platina évfordulóját. 1952-ben még csak 25 éves volt, amikor elfoglalta a trónt, jövőre ünnepli a 95. születésnapját is. A királnyő nem most először ünnepli az uralkodását, korábban már az ezüst, az arany és a gyémánt évfordulóját is hasonló ünepségekkel koronázta meg.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.