Elhunyt Szük Norbert festőművész

Pintér Bence 2021-06-01 16:23:12
Ötvenegy éves korában elhunyt Szük Norbert győri festőművész.

Ötvenegy éves korában elhunyt Szük Norbert festőművész – írja a Győr.hu. Így emlékeznek a város honlapján:

Mindig tiszteltem az eredetiséget, ezért művészetemet „szükrealizmusnak” neveztem el a vezetéknevem után – írja ars poeticájában Szük Norbert. Fiatal korában Várady Lajos volt a rajztanára, örök példaképe pedig Salvador Dali, de lenyűgözték Andy Warhol munkái is.

Saját műveit az ötlet, az érzelem, és a benyomás korszakaira különítette el. Képei pulzáló színvilága miatt a legjelentősebb magazinokhoz is felkérték illusztrátornak. Mindig vonzódott a monumentalitáshoz, a festészet formanyelvének forradalmi megújításához. Akkor is, ha ismerte ennek szakmai kockázatait. Stílusára hatott az amerikai pop-art, a japán pop-art, valamint – önvallomása szerint – a Távol-Kelet mágikus formái és figurái. Legújabb képen a Balin töltött éveinek hatásai letisztultak, beépültek egyetemes világlátásába.  Megtanulta a szigetvilágból nézni Európát, szembesítette, de nem szembeállította az ottani és a nyugat-európai festészet sajátosságait.

Egy alkalommal mesélte, hogy a Képzőművészeti Főiskolán – ahol diplomázott – festő tanárai azt mondták neki: nagyon érdekes a festészete, de túl sok benne a grafikai vonás. A grafikusok pedig úgy jellemezték alkotásait: rajzaiban túl sok festészeti technikát alkalmaz. Ezt a „köztes stíluslétet” mosolyogva elfogadta, s nem is akart kitörni belőle.

Festett, cikkeket, interjúkat, beszámolókat is írt, s valami egészen különös tehetsége volt a művészetmenedzseléshez.  Számtalan eredeti akció, művészeti esemény, fesztivál, tábor, utazás fűződik a nevéhez.

Családot alapított, rendkívül sokra tartotta felesége, Dezséry-Szük Dorottya  fotóművészeti alkotásait.  Gyermekének nemcsak művészi, hanem emberi példát is mutatott. Szüleivel mindig szoros, erős érzelmekkel átitatott kapcsolatot tartott. Beteg édesapjának több tárlatot szervezett, s Szük Ödön halála után sem feledkezett meg róla. A Triangulum galériában az ő kezdeményezésére nyílik meg szerdán édesapja fotókiállítása –  most már nélküle.

Időközben elveszítette édesanyját is, majd őt is súlyos betegség támadta meg. A családjával együtt Szentendrén élt, de mindig győrinek tartotta magát, és sokat jártak ki Balira. Bízott, dolgozott, nem veszítette el az életbe vetett hitét. Családja mellett Győrnek, a barátainak, az alkotótársainak is hiányozni fog a személyisége, a szervezőképessége, a művészete.

Jelentős művész volt, és feledhetetlen ember. Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Szólj hozzá!

Pliszé szúnyogháló: hatékony védelem a rovarok ellen

Sok gondot okozhatnak a szúnyogok egy nyári estén, amikor a friss levegő miatt szeretnénk nyitva hagyni az ajtót.

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.