Váradi Benedek: Nem titok, hogy a külföldre igazolás az A-terv

Vágvölgyi Bálint 2021-05-31 20:04:00
A Falco csapatkapitányának lejárt a szerződése, a döntés előtt mindenkit meghallgat.

Váradi Benedek volt az M4 Sport Kosárlabda Magazinjának egyik vendége, aki többek között a szurkolókról, a döntőről is szót ejtett, de beszélt egy esetleges külföldre igazolásról is.

A szerződésem lejárt Szombathelyen. Nyilván a nevelőegyesületem, a Falco már megkeresett, illetve beszéltünk már a jövőről is. Tavaly nyáron menedzsert váltottam, erősnek érzem magam ahhoz, hogy kipróbáljam magamat külföldön. Ez persze több összetevőből áll és ezt a klubbal is tisztáztam már. Meg fogok hallgatni mindenkit, nem titok, hogy a külföldre igazolás az A-terv, ezzel mindenki tisztában van. A tavalyi csonka szezon végén is volt már egy kilépési opcióm. Ez a klubnak sem volt újdonság, illetve én is úgy készültem, hogy ha lesz lehetőségem, akkor ki szeretnék menni. Még most lett vége a szezonnak, egyelőre még az ünnepléssel foglalkoztam. Le fogunk ülni az ügynökömmel is, hogy mit szeretnénk, hogy mi az, ami elfogadható. Természetesen nem mennék ki minden áron, hiszen szeretek itt játszani és nagyon sokat tudok fejlődni a Bajnokok Ligája miatt is, viszont benne van a fejemben az, hogy egyet lépjek előre a karrieremben és kimenjek külföldre kosárlabdázni.

A sárga-feketék csapatkapitányát a döntő legértékesebb játékosáról, Perl Zoltánról is kérdezték.

Aki ismeri Zozót, az tudja, hogy ő egy elképesztően nyugodt srác. Megvolt a csapaton belül a hierarchia és az egész szezon úgy volt felépítve, hogy mindenkit tudta, hogy mi a dolga. Amikor Kyan Anderson kiesett, akkor is gyakorlatilag mindenki tudott egyet előrelépni. Ez volt ennek a sikernek is a titka, hogy edzői stáb és mi a játékosok kiépítettük ezt a rangsort. Zozó fantasztikusan játszott, az egész szezonban, nemcsak a bajnoki döntőben. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.