Egyre több nő, és egyre kevesebb férfi dohányzik

Nagy Donát 2021-05-31 08:03:50
A dohányzási szokások alakulása a tüdőrákos eseteknél is jól nyomon követhető.

A dohányzás káros következményeire és aggasztó irányára figyelmeztet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója a május 31-i dohányzásmentes világnapon. A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a tüdőrák elleni küzdelem összetett folyamat, amelynek fontos eleme a kockázati tényezők csökkentése, a dohányzás visszaszorítása.

A szakmai szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: pozitív fejlemény, hogy Magyarországon 2011 és 2016 között összességében kilenc, az 50 év alattiak körében pedig 20 százalékkal nőtt annak az esélye, hogy a tüdőrákban szenvedő betegek a diagnózis felállítása után még legalább öt évig élnek. A 17-18 százalékos, javuló túlélési aránnyal az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk. Ez az eredmény a betegség korai felismerésével, a megfelelő terápia alkalmazásával ugyanakkor meghaladhatná a 60 százalékot, jelentősen csökkentve az évi 6000-re tehető tüdődaganatos halálozást.

A férfiak körében csökkent, a nőknél viszont nőtt a rendszeresen dohányzók aránya az elmúlt években.

Magyarországon 2014 és 2019 között 22,3 százalékról 23,9 százalékra nőtt a dohányzó nők aránya a lakosságon belül, míg a férfiaké 2009 óta 36,08 százalékról 30 százalékra csökkent.

Ez az aggasztó tendencia az újonnan diagnosztizált tüdőrákos esetek számában is egyértelműen kimutatható - írja a szakmai szervezet. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010 és 2016 között a nőknél csaknem 40 százalékkal több új megbetegedést jegyeztek föl, miközben a férfiaknál ennél kisebb, 15 százalék körüli volt a növekedés üteme ebben az időszakban.

A tüdőrák rendkívül agresszíven pusztít, a daganatos betegségek körében ez a vezető halálok, itthon száz emberből kevesebb, mint húszan élnek még legalább öt évig az első diagnózis után. A tapasztalatok szerint a szűrőprogramok kiterjesztésével és a modern kezelésekkel kiugró mértékben javulnak a betegek esélyei a hosszabb, teljesebb életre. A legeredményesebb megoldás azonban még mindig a dohányzás abbahagyása - hívja fel a figyelmet a szakmai grémium.

A közlemény idézi Bogos Krisztinát, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója (MTT OSZ) vezetőjét, tüdőgyógyász-onkológust, aki szerint a dohányosok átlagosan hét évvel rövidebb ideig élnek, mint a nemdohányzók. Ebben a hevített termékek használata sem jelent megoldást, mert azok is károsak a tüdőre, szív- és érrendszerre, és nem bizonyított, hogy ne lennének rákkeltőek - emelte ki.

Fotó: Pixabay

A szakember felidézte, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2014-ben elindított, időközben további kilenc centrumra kiterjesztett HUNCHEST I-II. program korlátozott létszámú célcsoportoknál már lehetővé teszi alacsony dózisú CT-szűrés segítségével a betegség korai felismerését, ami komoly eredmény.

A program sikeres folytatása kiemelt jelentőségű napjainkban azért is, mert a koronavírus-járvány sokakat visszatartott a vizsgálattól, aminek következményeként havi szinten akár 30 százalékkal is csökkenhetett az újonnan regisztrált tüdőrákos betegek száma. Félő, hogy sok esetben emiatt megcsúszik a pontos diagnózis felállítása, ami késlelteti a kezelés megkezdését, rontva a betegek esélyei - hívta fel a figyelmet az onkológus.

Fotó: Pixabay

Habár a tüdőrák okozta kihívásra egyre több válaszunk van, muszáj kihangsúlyozni, hogy a tüdődaganat és a tüdőt érintő egyéb megbetegedések elkerülésének leghatékonyabb módja a dohányzásról való leszokás.

A KSH adatai szerint a leszokottak aránya szinte egyáltalán nem változott az elmúlt 10 évben.

Minden dohányzó számára fontos üzenet kell legyen, hogy minél előbb kezdi el a leszokást, annál több az esélye az egészséges életre.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.