Titokban megnősült a brit miniszterelnök

Fehér Buda 2021-05-30 08:22:51
Boris Johnson harmadszor mondta ki az igent.

Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint titokban összeházasodott Boris Johnson brit miniszterelnök és Carrie Symonds, akit a kormányfő 2019 decemberében jegyzett el, írja az MTI. A két legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap, a The Sun on Sunday és a Mail on Sunday beszámolói szerint az esküvőt szombaton tartották meg a Westminster-székesegyházban, az angol-walesi katolikus közösség londoni főtemplomában.

A lapok szerint a ceremónia előkészületei fél évig tartottak, de a tervezést olyan titkolózás övezte, hogy a miniszterelnök és jegyese leendő esküvőjéről még a londoni miniszterelnöki hivatal magas beosztású munkatársai sem tudtak. Az esküvőn a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozásoknak megfelelően csak 30 meghívott vendég vehetett részt, de Boris Johnson és Carrie Symonds nekik is csak a ceremónia előtt hat nappal küldte ki a meghívókat. A The Sun beszámolója szerint a templom látogatóit a ceremónia előtt néhány perccel kérték meg a távozásra, azzal az indokkal, hogy az épületet "lezárják".

Carrie Symonds limuzinnal érkezett a székesegyházhoz, és hosszú, hófehér ruhát viselt, fátyol nélkül. Az 56 éves Boris Johnson harmadszor nősült meg, 33 esztendős feleségének viszont ez az első házassága. Johnson 199 év óta első olyan brit miniszterelnök, aki hivatali ideje alatt házasságot kötött: legutóbb Robert Banks Jenkinson, azaz Lord Liverpool nősült meg Nagy-Britannia hivatalban lévő miniszterelnökeként 1822-ben. A Downing Street tavaly február 29-én jelentette be, hogy Johnson néhány héttel korábban eljegyezte élettársát. A kormányfői hivatal szóvivője ezzel egy időben tudatta azt is, hogy Carrie Symonds gyermeket vár.

A pár első közös gyermeke tavaly április 29-én született a University College London egyetem kórházában, és a Wilfred Lawrie Nicholas Johnson nevet kapta. Carrie Symonds annak idején Instagram-oldalán felfedte: a Wilfred névvel Boris Johnson egyik nagyapjáról, a Lawrie keresztnévvel az ő egyik nagypapájáról emlékeztek meg, a Nicholas névvel pedig két orvos, Nick Price és Nick Hart előtt tisztelegtek, mivel "ők mentették meg Boris életét". Carrie Symonds ezzel arra utalt, hogy Boris Johnson tavaly áprilisban átesett az új koronavírus okozta Covid-19 betegségen, egy hétig ápolták a londoni St. Thomas kórházban, és három napig intenzív kezelésre is szorult.

A konzervatív párti kormányfő még lábadozása idején, a Twitteren közzétett videoüzenetében maga is úgy fogalmazott: semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a St. Thomas kórház orvosai és ápolói az életét mentették meg. Boris Johnson 1987-ben kötötte meg első házasságát Allegra Mostyn-Owennel, akitől 1993-ban elvált, és még ugyanabban évben feleségül vette Marina Wheelert, akitől négy gyermeke született. A házaspár 2018-ban különvált, és néhány héttel azelőtt váltak el hivatalosan is, hogy Boris Johnson eljegyezte Carrie Symondst. Carrie Symonds volt szombati házasságkötéséig az első olyan miniszterelnöki élettárs a modern brit politikatörténetben, aki nem a kormányfő házastársaként élt a Downing Street-i hivatalos rezidencián.

Carrie Symonds 2018-tól egy évig a kormányzó brit Konzervatív Párt kommunikációs igazgatója volt, de 2019-ben, amikor Johnsont miniszterelnökké választották, távozott ebből a tisztségből. Jelenleg az Oceana nevű, a tengeri környezet megóvására alakult, nem profitorientált globális szervezet egyik vezető tanácsadója.

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.