A saját szeméremajkából csinált nyakláncot egy brit tévéműsor szereplője

ugytudjuk.hu 2021-05-30 09:03:00
Előbb egy sebésszel eltávolíttatta a testrészét, de nem volt szíve kidobni azt.

Egy brit tévéműsor, a Naked Attraction szereplője, Tracy Kiss nemrég visszatért a tévéképernyőkre, hogy elmesélje, milyen volt az élete azután, hogy versenyzőként szerepelt a műsorban. A Naked Attraction lényege annyi, hogy egy-egy versenyző randipartnert választ magának, a csavar viszont az, hogy teljesen meztelenül láthatja a jelentkezőket, mielőtt meghozza a döntést.

Tracy már az első szereplésekor felhívta magára a figyelmet, hiszen a saját nemiszervére csak lekvárosüvegként, vagy marhás szendvicsként utalt. A nő 2016-ban tűnt fel a műsorban, azóta viszont nem lett kevésbé polgárpukkasztó, a visszaemlékező epizódban azt mondta,

a műsor után egy sebésszel eltávolíttatta a szeméremajkait, majd nyakláncot csinált belőle.

Tracy azt is megosztotta, hogy a randipartnerével egészen az ágyig jutottak, ott viszont kiderült, hogy a partnerének akkora volt a férfiassága, hogy az együttlét után a nő kórházba került. 

 

A nő a szeméremajkát gyantával konzerválta, Tracy azt mondja, sokszor dolgozik az anyaggal, mert a magánéletében amúgy is ékszereket gyárt. A nő a műsorban azt is elárulta, hogy nem volt szíve örökre megválni a testrészétől, ezért döntött úgy, hogy a nyakában hordja majd. 

Tracy egyébként az eredeti szereplése óta többször is feltűnt a képernyőkön, legutoljára például azért, mert azt mondta, ő spermiummal készült turmixokkal védekezik a koronavírus ellen. Azt nem tudni, hogy a sajátos diéta végül bevált-e nála.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.