A hamisított játékszerek nem csak a gazdaságra, de a gyermekekre is veszélyesek lehetnek

Fehér Buda 2021-05-30 12:26:49
A nem megbízható forrásból származó játékszerek fulladást okozhatnak, mérgező vegyi anyagokat tartalmazhatnak, esetleg olyan hangosak is lehetnek, hogy károsíthatják a gyermekek hallását.

A hamisított játékok veszélyesek lehetnek, és az általuk okozott gazdasági kár is jelentős - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közös közleménye. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott tájékoztatásuk szerint a nem megbízható forrásból származó játékszerek fulladást okozhatnak, mérgező vegyi anyagokat tartalmazhatnak, esetleg olyan hangosak is lehetnek, hogy károsíthatják a gyermekek hallását. Az általuk okozott gazdasági kár Magyarországon évente meghaladja a 3,3 milliárd forintot, és ehhez hozzájön a viszonteladók vesztesége is - írták.

Az Európai Bizottság adataira hivatkozva hangsúlyozták, hogy a hamisított játékok aránya az EU-t célzó illegális kereskedelemben is jelentős, hiszen a közösség külső határain 2018-ban lefoglalt 27 millió hamis termék 14 százalékát a hamis játékok tették ki. Ez a második legnagyobb arány a cigarettát követően. Uniós felmérések szerint ráadásul a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években több mint 13 ezren veszítették el az állásukat - tették hozzá.

Fotó: Pixabay

A közlemény szerint az Europol januárban zárult, Magyarországra is kiterjedő akciója szintén jelentős mennyiségű hamisítást derített föl, és ennek eredményeként 125 bírósági eljárás indult. A lefoglalt játékokat rendkívül nehéz megkülönböztetni az eredetiektől, és szinte mindig komoly egészségügyi kockázatot jelentettek, ugyanis nem estek át a törvény által előírt szigorú biztonsági vizsgálatokon.

Idézték a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét, Pomázi Gyulát, aki közölte: a magyar hatóságok folyamatosan dolgoznak azon, hogy visszaszorítsák a hamis játékok piacát. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy vásárláskor fontos tájékozódni, és érdemes magyar gyártótól származó terméket vásárolni.

Mivel a hamisított játékok szinte pontos másolatai az eredeti termékeknek, a három szervezet közös közleményében a megelőzés leghatásosabb módszereként azt ajánlotta, hogy a vásárlók a közismert forgalmazókat, márkaboltokat keressék. Olcsó termékekkel nem éri meg kockáztatni - írták.

Szólj hozzá!

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen

A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását - jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.

A Duna két arca a győri régióban: 72 éve pusztító árvíz, ma rekordközeli alacsony vízállás

Míg 1954-ben a folyó elöntötte a Szigetközt és Révfalut, idén a rendkívüli alacsony vízszint okoz aggodalmat.

Beiktatták Takács Tibort, Vas megye új rendőr-főkapitányát

Ma tartották az ünnepélyes állománygyűlést.

Egy klímaberendezés mögé rejtettek több mint négyezer doboz cigarettát - a GYMS megyei NAV kutyáját azonban nem tudták becsapni

A pénzügyőröknek gyanús lett a szinte üres furgon, végül 4550 doboz bolgár zárjegyes cigaretta került elő a padló alól.

Próbáld ki az egyedi vászontáskát: stílus és környezettudatosság

Mindannyian szeretnénk valami újat, valami személyeset, ami igazán tükrözi a személyiségünket. És ha már a mindennapi bevásárlásról van szó, miért ne lehetnénk divatosak?

KSH: 764 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset májusban

A nettó átlagkereset meghaladta az 535 ezer forintot, a reálbérek pedig 9 százalékkal emelkedtek egy év alatt.