Itt a soha vissza nem térő alkalom: akár 60 millió forintért a Tied lehet a Maldív-szigetek egyik lakatlan szigete

Vágvölgyi Bálint 2021-05-28 19:19:32
Egyetlen kikötés, hogy legalább százszobás hoteleket kell építeni, de hát az már semmiség.

A Maldív-szigetek elárverezi a fennhatósága alá tartozó több mint ezer - többnyire lakatlan - sziget közül tizenhatnak a bérleti jogát - közölte a maléi turisztikai minisztérium pénteken.

A leendő bérlők 50 évre kaphatják meg a szigetek használati jogát, egyetlen feltétel, hogy azokon legalább százszobás hoteleket kell létesíteniük az indiai-óceánon fekvő területen.

A tárca egyik szóvivője szerint az intézkedéstől a turizmus fellendülését remélik a koronavírus járványát követően.

Egy 1,2 hektáros sziget már 210 ezer dollártól (60 millió forint) kapható, míg egy 10,4 hektár alapterületű sziget kikiáltási ára már 1,5 millió dollár (428 millió forint).

A minisztérium szóvivője szerint a bérlőknek be kell tartaniuk a környezetvédelmi előírásokat a törékeny ökológiai egyensúly megőrzése érdekében, így például az áramot túlnyomó részben megújuló erőforrásokból kell biztosítaniuk. Emellett a helyi növényvilág mintegy felét meg kell kímélniük a szigeteken.

A vételi ajánlatokat június 10-ig várják. Az árverésen ugyanakkor nem feltétlenül a legmagasabb ajánlatot tevő nyer. A bérleti jog odaítéléséhez egy pontrendszert is bevezettek, így a legmagasabb ajánlat 60 pontot ér, 20 pont szerezhető, ha a szállodák munkatársainak legalább 70 százalékát a helyi munkaerőből toborozzák 5 százalékos női kvóta mellett, illetve további tíz pont jár, ha valaki befizet a kormányzat turisztikai alapjába.

A turisztikai tárca saját közlése szerint további 3700 szállodai szobát és ezzel összefüggésben 370 millió dollár (105 milliárd forint) befektetést remél a projekttől az elkövetkező három évben.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.