Bármelyik szombathelyi sportbérlettel be lehet majd menni a vasárnapi SZKKA meccsre

Farkas Bazsi 2021-05-28 07:40:00
A kézisek azt szeretnék, ha tele lenne az Aréna.

Tisztelt Szurkolóink, Sportbarátok. A Hungast Szombathelyi KKA NB I-es csapata az elmúlt három bajnoki mérkőzésen nem talált legyőzőre, a Kisvárda elleni döntetlen után legyőzte a Békéscsabát és az Érdet, így életben tartotta reményeit, hogy bennmaradjon a világ legerősebb bajnokságának tartott NB I-ben - írja szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében a klub.

Kijelenthetjük, hogy csapatunkra a szezon legfontosabb mérkőzése vár a bajnokság utolsó fordulójában, amikor vasárnap 16 órától az Alba Fehérvár együttesét látja vendégül az Aréna Savariában, hiszen csakis a győzelemmel harcolhatjuk ki bennmaradást. Mint ismert, a sorsunk már nem csak a saját kezünkben van, de csakis akkor marad esély a kiesés elkerülésére, ha megnyerjük az Alba elleni élet-halál meccset.

A lányok az elmúlt mérkőzéseken hatalmasat küzdöttek, harcoltak. Arra kérjük fantasztikus Szurkolóinkat, hogy az idény legfontosabb és utolsó hazai meccsén harcoljanak együtt, legyenek a csapattal a csatatéren és minél többen látogassanak ki az Aréna Savariába, hiszen talán még sosem volt ekkora szükségük a támogatásra!

Szombathely egy sportszerető város, ezért úgy döntöttünk, hogy akciót hirdetünk a létfontosságú rangadóra: bármelyik szombathelyi sportklub (pl. Szombathelyi Haladás, HVSE futsal, Falco KC Szombathely) bérletes szurkolói díjmentesen, jegyvásárlás nélkül kilátogathatnak a találkozóra, a bérletük felmutatásával.

Várunk tehát minden szombathelyi sportbarátot, Mindenkire szükség van! Szurkoljuk ki a bennmaradást!

Együtt sikerülni fog, hajrá SZKKA!

Klubunk a legutóbbi hazai mérkőzésekhez hasonlóan az alábbi intézkedések alkalmazza az Alba elleni meccsre vonatkozóan:

- A jelenleg hatályban lévő intézkedések miatt továbbra is csak védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók és a felügyeletük alatt kiskorúak léphetnek be az Aréna Savariába!

- A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával érvényes. Az igazolványokat még a csarnokba történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy bejussanak a mérkőzés helyszínére.

- A sportcsarnok területén a játékosok, stábtagok és valamennyi szurkoló biztonsága érdekében továbbra is végig kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése!

- Kérjük, hogy használják a bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítőket!

- A játékosokkal, stábtagokkal való testi kontaktust (pacsi, kézfogás, stb.) kérjük mellőzni!

- Az Alba Fehérvár elleni mérkőzésre elővételben nem árusítunk jegyeket. A belépőket kizárólag a mérkőzés előtt a helyszínen lehet megvásárolni. Kérjük, hogy a gördülékeny beléptetés érdekében időben érkezzenek a mérkőzésre és a sorban állásnál továbbra is figyeljenek a 1,5 méteres távolság betartására!

Szólj hozzá!

Pliszé szúnyogháló: hatékony védelem a rovarok ellen

Sok gondot okozhatnak a szúnyogok egy nyári estén, amikor a friss levegő miatt szeretnénk nyitva hagyni az ajtót.

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.