Ungár: a lakhatási válságra nem az a megoldás, hogy odaadjuk az ingatlanokat a Fidesz embereinek

ugytudjuk.hu 2021-05-26 14:57:00
Az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője szerint országosan is szükség lenne egy normális bérlakásprogramra.

"A kormány a lakásprivatizációs tolvajtörvényének a 90 százalékából visszakozott"

- mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke Ungár Péterrel, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Z. Kárpát szerint ez az ellenzék komoly eredménye, de a politikusokon kívül a civilek is hallatták a hangjukat.

A politikus kijelentette, a Fidesz saját emberei és polgármesterei is ellene voltak a párt lakásprivatizációs tolvajtörvényének.

"Tudjuk, hogy egy nemzetáruló javaslatról van szó, hiszen a nemzeti vagyon tudatos elveszejtéséhez vezetett volna"

- mondta a Jobbik alelnöke, aki szerint mintegy 8-900 milliárd forintot adott volna a Fidesz a saját kegyenceinek.

A politikus azt mondta, szeretnék elérni, hogy a fideszesek ne kaphassák meg aprópénzért például a várban számukra alacsony összegért már bérbeadott önkormányzati lakásokat sem.

Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője szerint a bérlakásprogram nélkül a lakhatási válság Magyarországon nem fog megoldódni. Kijelentette, sokan azt hiszik, hogy budapesti problémáról van szó, amikor a fiatal családok nem tudnak elindulni az életben, pedig Szombathelyen is lehetetlen egy magyar fizetésből normális lakás bérelni.

"Az a helyzet, hogy lakáspolitikában minden régiós országban van bérlakás programja, ebben Magyarország kivételt jelent"

- mondta Ungár, aki szerint erre nem megoldás, ha egy párt a sajátjainak odaadja a önkormányzati lakásvagyont.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.