Karikó Katalin: Senkinek sem ártottam

Székely Zoárd 2021-05-23 12:02:35
Fenyegetéssel szervezte be a szocialista kémhálózat a világhírű biokémikust.

Karikó Katalint, a BioNTech alelnökét hálózati személyként, vagyis ügynökként tartották számon – derül ki egy dokumentumból, ami az elmúlt napokban került nyilvánosságra. A világhírű magyar biokémikusról 43 évvel ezelőtt állított ki beszervezési kartont a magyar állambiztonság: eszerint az 1985-ben Amerikába távozó Karikót 1978-ban szervezték be.

A szolnoki születésű biológus ekkor frissen végzett egyetemista volt, ebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A beszervezésről szóló kartonján szereplő információk alapján ezután a kémelhárítással foglalkozó III/II.-es osztály beosztottja lett titkos megbízott minősítéssel. A fedőneve is ismert: Karikó Katalin „Lengyel Zsolt” néven szerepelt az állambiztonság nyilvántartásában.

Csütörtök este a Kurucinfó tette közzé Karikó Katalin állambiztonsági kartonjának adatait, ennek alapján az információ egy négy évvel ezelőtt megjelent kötetből származik, melyben egy volt tartótiszt a szocialista időszakban beszervezett Csongrád megyei ügynököket sorolja fel. A kötet kb. 800, az állambiztonság által Csongrád megyében hálózati személyként nyilvántartott személyt azonosított be. Az egyikük Karikó Katalin.

A dokumentumból kiderül az is, hogy ki volt Karikó beszervezője: az a Salgó László, aki ekkor állambiztonsági értékelő tisztként dolgozott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A neve onnan lehet szélesebb körökben ismert, hogy a rendszerváltás után a legmagasabb szintű rendőri karriert futotta be: 1990 után megyei rendőrfőkapitány lett, 2002 és 2004 között pedig ő volt az országos rendőrfőkapitány.

A Telex megkérdezte az ügyről Karikó Katalint, aki az alábbi nyilatkozatot tette a véleménye szerint a személyét megbélyegezni szándékozó hírrel kapcsolatban:

„Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak.

Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, 4 évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot.

Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem.

Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha, senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani.

Ezzel a nyilatkozattal lezártnak tekintem ezt az ügyet."

 

Címlapfotó: MTI/Rosta Tibor

Szólj hozzá!

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.