Néhány gyerek úgy kikészített egy amerikai túszejtőt, hogy a férfi inkább feladta az egészet

Fehér Buda 2021-05-20 16:46:00
A 23 éves túszejtő nem bírta a kérdészáport.

Egy dél-karolinai buszsofőrt hősnek kiáltották ki az Egyesült Államokban, miután egy emberrablásos eset után az összes rábízott gyermeket épségben hazajuttatta. A sofőr szerint viszont nem ő, hanem a 18 gyermekek a hősök, akik annyit kérdezgették az emberrablót, hogy az inkább feladta az egészet.

Kenneth Corbint, a buszsofőrt a Good Morning America nevű reggeli műsor interjúvolta meg, a férfi azt mondta, hogy a gyermekek vették rá az emberrablót, hogy leszálljon az iskolabuszról. Corbin elmondása szerint a gyermekek annyi kérdéssel bombázták a rablót, hogy a férfi attól teljesen bezsongott, miközben azt hajtogatta, hogy csak a legközelebbi városig akar eljutni a busszal. A férfit végül akkora kérdészápor érte, hogy rávette Corbint, hogy húzódjon le az út szélére, majd kitessékelte a busz összes utasát a sofőrrel együtt. 

A 23 éves elkövetőt végül elfogták a rendőrök, akik azt mondják, hogy két tucatnyi váddal néz szembe, köztük 19 emberrablással is. Corbin elmondta, hogy a fiatal férfi csak azután dolgozta fel, hogy kikből áll a busz utasa, hogy már sikeresen elkötötte azt, ekkor a gyerekeknek azt mondta, hogy üljenek át a jármű elejébe, a sofőrhöz közel. A buszon óvodáskorú gyermekek is ültek, ők kezdték el faggatni a 23 éves elkövetőt.

Később az is kiderült, hogy a 23 éves férfi egy katonai bázisról szökött meg, ahol éppen a kiképzését végezte. A buszra a gyermekek után szállt fel, Corbin először meg akarta állítani a férfit, aki ekkor megmutatta, hogy fegyver van nála. A buszsofőrt korábban már kiképzeték hasonló szituációkra, így tudta, hogy meg kell őriznie a hidegvérét. A férfi végül így is tett, a rendőrség szerint ez is közrejátszott abban, hogy nem lett nagyobb baj.

Szólj hozzá!

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.

Tóth Péter lett Győr harmadik alpolgármestere

Három a magyar és a győri igazság: harmadszori nekifutásra lett a polgármester harmadik jobbkeze a korábbi kabinetvezető. 

NER cégkapcsolatok számokban: 1866 cég, a teljes hazai gazdaság profitjának 10%-a és több, mint 8400 milliárd forint közbeszerzés

Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.

Breaking: a 2024-es “bosszú-SZMSZ” után, új szervezeti és működési szabályzata van Győrnek

Lesz végre harmadik alpolgármester, több forrás fölött rendelkezhet az önkormányzat, és nagyobb beleszólása lesz a városi cégek ügyeibe.

A hőségben is odafigyel dolgozóira a GYHG

Ivóvízzel, hűtőládákkal, klimatizált pihenőhelyiségekkel és további munkavédelmi intézkedésekkel segíti munkatársait a nyári kánikulában a hulladékgazdálkodási társaság.

Szerelmet színlelt, és megpróbálta kiforgatni mindenéből áldozatát egy körmendi nő

A sértett férfi egy több mint 43 millió forint, és egy 27 millió forint értékű ingatlant ajándékozott a nőnek és a fiának.

Lovas felvonulással indulnak a Szent László Napok Győrben

Szombat délelőtt hetven lovas és százötven hagyományőrző idézi meg a lovagkirály korát, a felvonulás idején több belvárosi utcában forgalmi torlódásokra kell készülni.